3465 találat látható

Kutyfalva 1848-ban Radnót filiája volt. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.

Kelementelke a 19. század elején rövid ideig Bordoshoz tartozott, majd Egrestő filiája lett, 1923-tól Szentdemeterhez tartozik. A 19. század első felében báró Henter Antal örököseinél ferences házi káplánok szolgáltak. A század második felében a báró Szentkereszti család udvarában volt kápolna, később a hívek számára kis templom épült.

Szentpál pápai tizedjegyzék által először 1332-ben jelzett középkori templomát a reformáció után a reformátusok használták. 1740-ben a firtosi kolostor főnöke, P. Fehér Ánáztáz és gróf Haller III. Gábor felesége, Károlyi Klára visszaszerezték az épületet a katolikusoknak. Ezt követően a szükséges javításokat a grófné végeztette el, alapítvánnyal gondoskodva a további fenntartásról. 1775-ben gróf Haller IV. Gábor a templomot boltozattal, toronnyal, sekrestyével, két mellékoltárral és karzattal látta el. A plébánia patrónusai a 20. századi államosításig a szentpáli Haller család tagjai voltak, akik kápolnát tartottak fenn kastélyukban is, valamint a temetőben, ahol Károlyi Klára 1744-ben építtetett fallal körülvett fogadalmi kápolnát. Ez utóbbit gróf Haller II. Lajos állította helyre az 1848-as események után.

Küküllővár a 13. században főesperesi székhely volt. Szent István tiszteletére szentelt középkori templomát a reformáció óta a református egyházközség használja. Az 1738-ban létesült újkori plébánia patrónusai a gróf Bethlen család tagjai voltak. A század második felében gróf Bethlen Miklós építtetett Nagyboldogasszony tiszteletére kápolnát, amelyben obszerváns ferencesek végezték a lelkipásztori munkát. 1903-ban gróf Haller Jenő volt a 17 filiát számláló plébánia patrónusa. 1949-ben a Haller grófok tevékenysége megszűnt, mindenüket elvették, kitelepítették őket. A katolikus hívekre, akik a grófi család alkalmazottai voltak, és a dicsőszentmártoni plébánosra nagy nyomás nehezedett, a plébános éveken át nem mert kimenni a filiába, ahol a katolikus hitélet teljesen megszűnt.

Magyarzsákod középkori eredetű, később kibővített temploma az unitárius felekezeté lett. 1714-ben Horváth Zsigmond és felesége Apor Borbála kápolnát építettek a katolikus hívek számára, ezt 1826-ban váltotta fel a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom. Az 1784-es alapítású plébániát 1811-ig stefaniták vezették, a 19–20. században hosszú ideig Székelyvécke adminisztrálta, 1927-ben kapott újra plébánost. Ezt követően 1935–1936-ban megépült az új plébánia, 1956-ban pedig a sekrestye.

1747-ben a szállási hívek azt követelték, hogy a véckei pap évente legalább egyszer náluk is misézzen. A mindvégig Székelyvéckéhez tartozó leányegyházközség temploma 1912-ben épült. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.

Marosugra Kerelőszentpál filiája volt és a gróf Haller család tagjainak patronátusát élvezte. Károlyi Klára, gróf Haller Gábor özvegye 1745-ben azt remélte, hogy Ugrán is sikerül visszaszerezni a templomot a katolikus hívek számára. Ez esetben Szent Erzsébet titulust kívánt volna felállítani. Addig is egy ház oratóriumában biztosította kétheti rendszerességgel a szentmisék tartását. A 18. század végén és a 19. század első negyedében a grófi család stefanita házi káplánokat tartott. A jelenlegi templom jóval később, 1942-ben épült.

A középkori plébániális település az újkorban Abosfalva filiája lett. A katolikus hívek a 18. században a hilibi Gál család házikápolnáját használták, ahol mikházi stefaniták, majd 1780-tól világi papok szolgáltak. Az 1848-ban lerombolt kastély kápolnája helyett 1862-ben külön telken hilibi Gál János épített kriptakápolnát. Mikefalva Abosfalva filiája, de mivel a plébániát Szőkefalváról látják el, a kápolna berendezési terve a szőkefalvi plébánia levéltárában őrződött meg.

Az újkori Radnót katolikus híveinek nem volt saját templomuk, ezért a gróf Bethlen család kastélykápolnájába jártak misére. Az 1764-ben megszervezett plébánia anyakönyveit 1772-től vezették. A 18. század utolsó negyedétől 1845-ig minoriták, 1845–1890 között pedig stefaniták működtek itt. A jelenlegi impozáns, Szent József titulusú templom 1897–1898 között épült. 1897-ben készült el az egyházközség iskolája is. A templom a második világháborúban, majd az 1966-os vihar idején nagyon megrongálódott. Az 1930-as és 1940-es években az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági iskolát működtetett a birtokában levő radnóti kastélyban. Az egyházközséget jelenleg Kerelőszentpálról látják el.

A vidék katolikus hitélete 1700-tól a ferences missziónak köszönhetően újjáéledt. A stefaniták két missziós központja Székelyvéckén és Szentdemeteren volt. 1723-ban a templomot a katolikusok visszaszerezték az unitáriusoktól. A jelenlegi istenházát azonban később, 1790–1791-ben gróf szárhegyi Lázár Ádám özvegye, Böjthi Terézia építtette saját költségén, a családi udvarház közvetlen szomszédságában. A késő barokk épületet a patrónus testvére, Böjthi Antal volt jezsuita pap tervezte. Az első papi lakást 1906-ban lebontották, és újat építettek helyette. 1903-ban az iskola is új épületbe költözött, amelyet 1930-ban bővítettek.

A település középkori templomát 1744-ben P. Miklósi Kapisztrán stefanita gróf Haller János gubernátor feleségének, Daniel Zsófiának a segítségével szerezte vissza a katolikus hívek számára. Ezt követően alakult meg az önálló plébánia, amelyet stefaniták is adminisztráltak. Özvegy Daniel Zsófia 1758-ban új templomtornyot építtetett, adományai mellett végrendeletileg is támogatta az egyházközséget. 1806-ban a templomot lebontották és helyébe 1808–1809-ben újat építettek gróf Haller Karolina támogatásával. Az 1880-as tűzvész pusztítása, valamint a mennyezet 1933-as beszakadása után az épületet újra helyre kellett állítani. A régi, rossz állapotban levő iskola helyett 1905-ben építettek újat. A falu egy egyházilag még el nem ismert, állítólagos Mária-jelenés helye, ahol a római katolikus Márián Rozáliának 1995-től kezdődően tíz éven át megjelent a Szűzanya.

Szentdemeter késő gótikus, középkori formájában megőrzött templomának építését Dávid László, egy korábbi építkezési fázist követően, a 15–16. század fordulójára teszi. A hitújítás után unitáriusok által használt épületet a katolikus hívek a ferences missziónak köszönhetően 1723-ban kapták vissza, amikor meg is újították azt. A 18. században a stefaniták egyik missziós központja Szentdemeteren volt, ferencesek működtek a Csáki grófok udvarában, majd a század végén a báró Hentereknél is. Szentdemeter az 1761-es egyházmegyei összeírás idején, mint ferencesek által adminisztrált plébánia az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. A későbbiekben 1923-as önállósulásáig Bordos filiája volt. Plébániaépülete 1928–1929 között épült. 1936–1937-ben új templom építését tervezték, de a hívek szegénysége és az anyagi fedezet hiánya miatt ez nem valósulhatott meg.

Havadtőn a katolikusok haranglábat emeltek, mely a 20. század közepén ment tönkre. A harangláb építési iratai a bordosi anyaegyház levéltárában voltak.

A hitújítás után a református gyülekezet által használt abafájai középkori templomot 1752-ben sikerült visszaszerezni a katolikus hívek számára. A templomi pasztoráció mellett a 18–19. században a báró Bornemisza és a báró Huszár család udvarában ferencesek működtek. A plébániaszékhely kezdettől fogva Szászrégen volt. 1942-ben az abafájaiak egy önálló lelkészség felállítását kérték. A következő évben helyi lelkészt kaptak, aki azonban 1944-ben elmenekült a filia értéktárgyaival együtt. Az egyházközség 1939-től kultúrházat épített, amit 1972-ben vásárolt meg a néptanács.

A település egyházilag a középkorban Nyárádszentbenedekhez tartozott. A marosvásárhelyi jezsuita szerzetesek missziója eredményeként 1714-től a faluban plébánia alakult és kápolna épült. A később újjáépített kápolnát az 1859–1862 között emelt, jelenleg is használt templom váltotta fel. 1944-ben a templomot számos találat érte, falai meghasadtak, tetőzete, akárcsak a plébániáé tönkrement. Ugyanekkor a levéltári anyag is megsemmisült.

A település középkori templomát a reformátusok használják. Kóródszentmárton 1846-ban Egrestő filiája volt, jelenleg is az.

Alsóbölkény Szászrégen filiája, 1935-ben felszentelt kápolnával. Iratait az anyaegyház anyagában tematikusan rendezve találtuk.

Backamadaras Ákosfalva egyik leányegyháza. 1910-ben épített iskolatemploma Toroczkai Wigand Ede iskolaterveinek egyik legérdekesebb típusához tartozik. A diadalívbe illesztett ajtó hétköznapokon elzárja a szentélyt a hajótól, az így tanteremmé átrendezhető templomtér mellett pedig helyet kap a tanítói lakás is. Az iskolatemplom építtetője báró Horváth Gáborné volt.

A település középkori eredetű templomát újjáépített formában a reformáció idején lutheránussá lett hívek használják. A második világháború után a Bátos, Vajola, Dedrád helységekben letelepedő katolikusok körében sikerült megszervezni az egyháztanácsokat. Bátos központtal 1945-től működött itt lelkészség (curatia). A plébániát ideiglenesen a szász papi lak két szobájában, a templomot pedig a szász iskola legszebb osztálytermében rendezték be. 1966-ban sikerült megvásárolni egy ingatlant a plébánia részére, templomot gazdasági épületek átalakításával terveztek. Egy évig elhúzódó munkálatok után 1969-ben szentelték fel az új templomot. 1971-ben az épület mellé haranglábat költöztettek. Bátos 1970-től kapott plébániai rangot.

Szentháromság leányegyházában, Bedében 1927 őszén kezdtek a Szent Máté apostol titulusú kápolna építésébe, a régi imaház ugyanis használhatatlannak bizonyult.

Az írott forrásokban először 1567-ben jelentkező településen 1638-ban jeleznek egy az Agyagos-tetőn álló fakápolnát. Az 1671-ben épült fatemplomot, melynek szentélyét és részben hajóját boltozatot utánzó kazettás mennyezet fedte, a Szent Őrzőangyalok tiszteletére szentelték. A jelenlegi templomot 1833-ban kezdték építeni, a fakápolnát pedig eladták a székelysárdi görög katolikusoknak. Az egyházközség 1868-ban önállósult. 1898–1899-ben épült fel az iskola kántori lakással, 1902-ben az új papi lak, 1907-ben a szövetkezeti ház, majd 1912-ben a tanítói lakás.

A település középkori eredetű, jelentősen átépített templomát a református gyülekezet használja. 1785-ben Ábel Károly Szent István király tiszteletére szentelt kápolnát épített a katolikus hívek számára.

Az ehedi hívek 1784-ben, majd 1791-ben kérték önállósításukat a székelyhodosi anyaegyháztól, ezt azonban nem érthették el, míg templomról, valamint a pap és a kántor eltartásáról nem voltak képesek maguk gondoskodni. A plébánia rangot Ehed végül 1839-ben kapta meg. Egy ideig filiája volt Iszló. Az egyházközséget 1999-től Deményházáról látják el.

Erdőcsinád 1846-ban Székelykál filiája volt, jelenleg is Kálhoz tartozik.

A Rákóczi-féle szabadságharc idején Rabutin ostrommal bevette és lerombolta Görgény középkori királyi várát. A Várhegy tetejének északi felére a 18. században, majd 1877-ben kis kápolnát építettek. A hegy alatti birtokközpontban I. Rákóczi György fejedelem késő reneszánsz udvarházat építtetett, mely a 18. század elején lakhatatlan állapotban került Bornemisza János tulajdonába. Az épület helyreállításának folytatásaként készült el 1730-ban a kastély északi szárnyához csatlakozó, erdélyi viszonylatban ritka alaprajzi megoldású elliptikus kápolna. A faluban álló Szent Imre herceg tiszteletére szentelt plébániatemplomot 1896-ban építették.

A báró Bornemisza József által alapított üveghuta körül a 18. század utolsó negyedében kialakult településen a betelepített katolikus mesterek számára 1784-ben épült kápolna. A jelenlegi templom 1880-ban épült. Az egyházközség 1900-ban önállósult, addig Görgényszentimre filiája volt.

A középkorban a település egyházi szempontból Nyárádszentmártonhoz tartozott. Az újkorban Székelykál filiája volt. Az 1870-es évekig a falu kúriáinak kápolnáiban tartották a miséket. 1873-ban nagyberivói Bóér Ferenc végrendelkezése tette lehetővé önállósulását, amelyre 1875-ben sor is került. A jelenlegi templom 1878-tól épült, de csak 1887-ben szentelte fel Lönhárt Ferenc püspök. Az iskola 1893-ban, a plébánia épülete 1906-ban, az új kántori lakás 1947-ben készült el. 1918–1958 között az egyházközség plébánosa Pálffy János vértanú volt, akit 1958 nyarán hurcoltak el a plébániáról, és a marosvásárhelyi börtönben halt meg november 6-án.

A településen 1642-ben épített, Szent Lőrincnek szentelt fakápolna állt, amelyet az új templom építésekor eladtak a jobbágyfalvi görög katolikusoknak. 1764-ben a filia Székelyhodostól való különválását kérelmezte, de a plébánia rangot csak 1781-ben nyerte el. Ezt megelőzően a mikházi ferencesek missziós területe volt. Kisboldogasszony titulusú templomát 1778-ban építették, 1982-ben lebontották, és új, tágasabb templomot emeltek helyette, csak a régi tornyot őrizték meg. Plébániaépület 1902-ben, iskola 1876-ban épült, ez utóbbit 1910-ben megnagyobbították.

Lőrincfalva Nyárádtő filiája.

Marosjára 1918-ig a székelykáli római katolikus egyházközség filiája volt. A 18. század közepén a Baranyai családnál stefaniták működtek. A család későbbi eladósodott leszármazottjának, Baranyai Bélának a földbirtokát 1903-ban Szabó György nagyernyei esperes-plébános püspöki kölcsönnel megváltotta. Egy részét eladta, amelyből megadta a püspöktől kért kölcsönt és Baranyait haláláig gondozta. A birtok másik részét megtartotta az egyháznak. 1918-ban meghalt Baranyai Béla földbirtokos, a régi kápolna helyett megépült az új templom, és a falu katolikus hívei helyben lakó plébánost kaptak, aki ellátta Gernyeszeg, Kisillye, Körtvélyfája és Magyarpéterlaka filiák lelki gondozását is. 1929-ben elkészült az új plébánia épülete. A katolikus hívek számának állandó növekedésével már a 19. század végén iskola működött a faluban, előbb egy vályogházban, majd egy új iskolaépületben.

1942 előtt Marosvásárhely filiája volt, majd a helyi lelkészséggé, 1981-től pedig plébániává váló Nyárádtő leányegyháza lett. 1973-tól kápolnáját magánházban alakították ki, melyet 1987-ben váltott fel templom.

Az erdélyi ferences rendtartomány megbízására Hammer Konrád, a kolozsvári rendház szindikusa (intézője) 1735-ben megvásárolta Klementzius János és felesége Kolozsvári Judit Marosvásárhely főterének északnyugati részén levő házas telkét. Az obszerváns ferencesek gróf Haller János gubernátor közbenjárásának köszönhetően még ebben az évben berendezkedhettek a főtéri telken. Az első házfőnök, P. Csedő Gergely a rendelkezésre álló épületekben egy kis oratóriumot, valamint lakást alakított ki. Újabb telekvásárlások után, 1746-ban elkezdődött a kolostor építése, majd 1749-ben letették a Szent Imre hercegnek szentelt templom alapkövét, mely a Petki család jelentős támogatásával 1755-re készült el. 1784–1944 között a kolostorban működött a katolikus elemi fiúiskola. A ferencesek a hívek pasztorálása mellett az oktatásban is kivették részüket.

A szerzeteseket 1951. augusztus 19-e éjjelén kényszerlakhelyre vitték. A rendház teljes vagyonkészlete a városi Néptanács használatába került, a templom, a sekrestye, a kolostorban egy folyosó, az oratórium és egy szoba kivételével. 1952 után a kolostor épületében Művészeti iskola, igazgatói lakás és bentlakás működött. 1967-ben „kiderült”, hogy a ferences templom és kolostor a kommunista hatalom által Marosvásárhelyre tervezett színház előtti tér létrehozásának útjában áll. Az egyházzal kötött, kényszerhelyzet szülte megegyezés alapján az állami hatóságok egy Ady-negyedbeli ingatlanon kialakították a város második plébániájának épületeit, és 1972-ben, a torony és a kripta kivételével, lebontották a főtéri épületegyüttest. Az új egyházközség pasztorációját 2006 augusztusáig a ferencesek vezették. Ekkor adták át a plébániát ideiglenesen az érsekségnek.

A marosvásárhelyi római katolikus egyházközség megalakulása valamikor a 12. század végére vagy a 13. század elejére tehető. Romanus alesperes-plébános a pápai tizedjegyzék szerint a legtöbb adót fizette Székelyföldön. A középkori plébánia több papja és káplánja ismert, azonban a vidék e legnépesebb gyülekezetére vonatkozó adatok ebben a korban szórványosak. Az egyházközség Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma a hitújítás után elpusztult.

A konventuális minorita szerzethez tartozó ferencesek a 14. század elején telepedtek meg Marosvásárhelyen, kolostort, majd a 14. század utolsó harmadában és a 15. század első felében templomot építettek maguknak. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt épület tornyát a 15. században emelték. Az épületegyüttest 1446-ban Hunyadi János kormányzó átadta a rend obszerváns ágának, akik 1556-ig, a reformációig birtokolták azt. A középkorban jelen voltak Vásárhelyen a leánynevelő apácák, a beginák, valamint a betegeket gondozó ferences apácák, a Szentlélek-rendi testvérek is.

A 16. század közepén elterjedt hitújítás következtében a katolikus egyházközség megszűnt, a ferences kolostort iskolává alakították át. A katolikus egyházi élet 1702-ben indult újra, amikor jezsuita szerzetesek telepedtek le a városban. Előbb Boér Simon fogarasi főkapitány házában miséztek, majd fakápolnát építettek. 1727-ben Antalffy János püspök engedélyt adott a gyülekezet plébániaként való megszervezésére. 1728-ban letették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét, melyet 1750-ben szentelt fel báró Sztoyka Zsigmond Antal püspök. A jezsuiták 1773-ig vezették a plébániát, működtették az elemi és a középiskolát. 1797-től egyházmegyés papok látták el a szolgálatot. A 18. század első felében visszatértek a városba a Ferenc-rendi szerzetesek is.

A 19. század plébánosai közül Horváth Pál újjászervezte az egyháztanácsot, úgy, hogy az a társadalom különböző osztályait képviselje. Veszely Károly a leányiskola ügyének megoldásába kezdett, de ez csak utódának, Kovács Ferencnek sikerült. Az 1890-es évek elején felépült leányiskolában a mallersdorfi ferences nővérek tanítottak egészen az 1948-as államosításig. Karácson Márton 1875-től kezdődő jelentős tanári–nevelői munkássága alatt vált nyolcosztályos főgimnáziummá a hatosztályos csonka fiúgimnázium. Fenntartója, az Erdélyi Római Katolikus Státus a 20. század elején új épületet és internátust építtetett az intézménynek. Karácson Márton 1899-ben Kovács Ferenc bártfai apát, pápai prelátus, marosi főesperes örökébe lépett. Plébánosként a hitélet megújításán, a leányiskola fejlesztésén fáradozott. A plébániát nyomasztó anyagi terhek hordozásában számtalanszor kivette a részét. A 20. század elején, plébánossága idején fejeződtek be a templom restaurálási munkálatai. Utóda Jaross Béla kitartással, odaadó munkával dolgozott a hitélet megújításán, az oktatás ügyén. Megalapította és irányította a helyi Mária Kongregációt, egy ideig vezette az Oltáregyletet, később felvigyázta az egyesületi tevékenységet. Plébánosként újjászervezte az első világháború alatt tönkrement plébániát, küzdött az iskolákért, intézményekért. A békepapi mozgalom idején, az 1950-es évek elején lecserélték, megalázták. Márton Áron püspök szabadulása után került vissza az esperesség és a plébánia élére 1959-ben bekövetkezett haláláig.

1959–1992 között Léstyán Ferenc főesperes-plébános vezette az egyházközséget. A város rohamos növekedésének köszönhetően a hívek száma egyre nőtt, szükségessé vált az egyházi intézményhálózat átszervezése és bővítése, új templomok és plébániák létesítése. 1968-ban az egyház beleegyezett a főtéri ferences kolostor és templom lebontásába, és helyette a Szabadság utcai negyedben második plébánia létrehozásába. A következő évtizedek nagy eredménye a város negyedeiben megvásárolt magánházak számára megszerzett misézési engedélyek voltak. Így imaházak létesültek a Hidegvölgyben, a Kövesdombon, a Tudor negyedben, Meggyesfalván és Remeteszegen. 1990-ben sikerült elintézni, hogy mindenik kápolna, mint plébánia kapjon működési engedélyt, a szükséges állások előirányzásával együtt. 1992 után – a Hidegvölgy kivételével – a lakónegyedekben önálló plébániák létesültek.

1973-ban egy emeletes épületet építettek a plébánia keleti részéhez, 1985-ben pedig a templom mögé épült újabb emeletes épület, amelyben két hittanterem és két garázs is helyet kapott. Erre 1998-ban ráépítettek még egy emeletet. Csató Béla főesperes-plébános idejében Deus Providebit Tanulmányi Ház épült a plébánia udvarán.

Marosszentkirály határában a reformáció előtt pálos kolostor működött, amelyet 1350-ben alapítottak. Utolsó említése 1535-ből való. Később János Zsigmond a kolostort Baki Pálnak adományozta. 1578-ban romokban hevert, az épületek köveit a marosvásárhelyi vár építésénél használták fel.

A középkori plébániális helyen 1740-ben alapítottak újra plébániát. 1740 előtt a mikházi ferencesek missziós területéhez tartozott. A későbbiekben többször volt stefanita adminisztrátora. Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt temploma 1773-ban épült. A plébániát ma a marosvásárhelyi Remete Szent Antal plébániáról látják el.

Marosszentgyörgy középkori plébániatemplomát 1720-ban gróf Petki Dávid vette vissza a reformátusoktól. Mivel az épület nagyon rossz állapotban volt 1731-ben felújította, majd a stefanitákra bízta. Előbb a csíki, majd 1735-től a mikházi ferencesek szolgáltak itt a gróf Petki család házi káplánjaiként. Az egyházközséget 1826-tól a marosvásárhelyi obszerváns ferencesek adminisztrálták, akik a városból jártak ki vasárnaponként szentmisére. A katolikus hívek telket adtak a rendnek örök haszonélvezeti joggal, amelyen 1936-ban elkezdődött a kolostor, a jelenlegi plébánia építése. Szeptember elsejétől P. Kiss Márton lett a házfőnök, egyben az önálló egyházközség vezetője. A szerzetesek a kolostorban 1938-ban kis házikápolnát alakítottak ki, és a teljes épületet, a plébánia hivatal szobája kivételével, klauzúra alá vették. Az 1901-ben épült egy tantermes iskolát kibővítették, igazgatója pedig P. Kiss Márton lett. Előbb 1953-tól 18 évig, majd 1984-től ismét világi pap került a marosszentgyörgyi egyházközség élére.

Középkori temploma helyett a református gyülekezet a 19. században újat épített. A katolikusoknak 1725-től fakápolnájuk volt, melyet 1784-ben újraépítettek. A 18. század végén stefanita adminisztrátora volt, aki egyben a mezősámsondi anyaegyházban is végezte a lelkészi teendőket.

A középkorban Nyárádköszvényeshez tartozó Mikháza kolostorának 17. századi alapítása a Nyárád-vidék és a környékbeli települések rendszeres lelki gondozásának kezdetét jelentette. Az 1603-ban felégetett tövisi kolostor helyett a következő évtizedekben sikerült az erdélyi fejedelmekkel egy új kolostor alapítását engedélyeztetni. 1635-ben Tholdalagi Mihály marosszéki főkapitány Mikházán házat és telket vásárolt a bosnyák provinciális által küldött, és a nyárádköszvényesi üres plébánián megtelepedett ferencesek részére, kiknek vezetője P. Szalinai István volt. A ferencesek a telken Szent István király tiszteletére szentelt kápolnát és egy szerény cellasort építettek. 1636–1639 között Damokos Kázmér szovátai származású ferences testvér is részt vett az építkezésben. A bosnyák obszerváns szerzetesek és a provincia magyar szerzetesei közötti konfliktus az előbbiek távozásával és P. Kájoni János házfőnök kinevezésével zárult. A gvárdián új emeletes kolostor építésébe kezdett. 1678-ban elkészült a késő reneszánsz sgrafittó-díszítésű, Erdélyben páratlan kőportálékkal büszkélkedő templom is, mely nagyrészt megőrizte az első templom falait, és amelyet 1692-ben Dluszki Jakab bákói püspök szentelt fel öt oltárral. 1896-ban Mikháza expositura, később újra Nyárádköszvényes filiája lett. A ferenceseknek 1949-ben el kellett hagyniuk a kolostort, ahol ezt követően elmegyógyintézetet rendeztek be.

A nagyernyei középkori templomot a katolikus hívek 1729-ben, a jezsuitáknak köszönhetően kapták vissza a szombatozó unitáriusoktól. A 18. században a faluban lakó Kun Zsigmond ítélőmester stefanita házi káplánokat tartott. Az egyházközség életében fontos időszakot jelentett Szabó György plébánossága a 19. század végén, 20. század elején. Szolgálata idején 1899-ben új plébánia épült a templom melletti telken, az 1778-ban készült papi lakot pedig bérbe adták. 1903-tól új, két tantermes iskolaépület, valamint mellette egy négy helyiséggel rendelkező, zsindellyel fedett kántor-tanítói lak szolgálta a felekezeti oktatást. Az 1881-ben készült új torony mellé 1904-ben új templomot építettek. Szabó plébános jelentős munkásságából megemlítjük még, hogy sikerült bekapcsolnia a falut a szövetkezeti mozgalomba, 1910-ben pedig saját területén „szegények házát” épített.

A Nyárádselyéhez tartozó filiában 1930-ban épült kápolna. Ezt megelőzően a katolikusok egy kis földterülettel rendelkeztek a falu feletti dombtetőn, amelyen kereszt és harangláb állt. Ezt a területet 1907-ben megnövelték, és hosszas készületek után Páduai Szent Antal titulusú kis kápolnát építettek rá. Az 1990-es évek közepéig volt használatban.

Nyárádgálfalva 1846-ban Szentháromsághoz tartozott, 1937-től csatolták Nyárádszeredához.

A 15. század második felében már fennálló nyárádköszvényesi plébánia a reformáció végén pap nélkül maradt. A bosnyák provinciális által küldött, 1635-ben Mikházán letelepedett ferencesek 1629-től laktak a plébánián. Damokos Kázmér szovátai származású ferences testvér segítségével innen gondozták a környék katolikus híveit. Az 1731-es főesperesi vizitáció az egyházközség templomának 1522-es építési feliratot hordozó, gótikus szentélyboltozatát emelte ki. Ezt a középkori épületet lebontották, és 1822–1824 között újat építettek. 1901-ben új papi lak épült, 1904-ben pedig harangozói lakás. Az 1878-ban emelt iskola helyett 1905-ben építettek újat. 1924-ben új tanítói lakást szenteltek fel, 1940-ben új iskolaépület került fedél alá.

A településen 1649-ben Szent Fülöp és Jakab apostolok tiszteletére szentelt kápolna állt. Köszvényes-Remete – ahogy Nyárádremetét 1899-ig hivatalosan nevezték – 1783-tól lett önálló plébánia, addig Nyárádköszvényes filiája volt. 1784-ben már gyűjtöttek az új templom építésére, de azt csak 1804-től kezdték el építeni. A ma is álló papi lak 1871-ben, a négytantermes iskola 1891–1893 között, a vármezői filia iskolatemploma pedig 1913-ban készült el.

Templomának főoltárán kapott helyet az 1784-ben felszámolt gyulafehérvári trinitárius templom Szent Kereszt mellékoltárának feszülete. A bécsi trinitáriusok kalászos feszületének faragott másolatát gróf Batthyány Ignác püspök adta az egyházközségnek.

A selyei katolikusság a reformáció után Szovátához tartozott. 1637-ben zsindellyel fedett sövénytemploma épült. Jelenlegi templomát 1722-től Szent Mária Magdolna tiszteletére emelték, átépítésére pedig 1909-ben került sor. 1768-ig licenciátusok, ettől az évtől a mikházi ferencesek gondoskodtak a katolikus közösségről. 1891-ben költözött először egyházmegyés pap a faluba. Az egyházközség gazdasági hátterét az erdős területek jelentették. Az 1923-as kisajátítás után tízévi folyamatos pereskedéssel és kérelmezéssel sikerült az erdők nagy részét egyházi kézben megtartani. Az 1948-as államosítás az erdőtől és a legelőtől véglegesen megfosztotta az egyházat. Az egyházközségben a 18. századtól felekezeti iskola működött, melynek új épülete a 19. század végén épült. A Bekecs hegyének tisztásán már a 16–17. század fordulóján állt egy kápolna. Kőkeresztje a nyárádselyei templomban található. A kápolna a 18. század közepén dőlt össze.

A Jobbágyfalvához tartozó nyárádszeredai katolikus hívek az 1920-as évek végén alakítottak ki maguknak egy szükségkápolnát. A kápolna 1928. október 8-ai megáldása után továbbra is a jobbágyfalvi plébános látta el a közösséget. A plébániaszékhelyet 1937-ben tették át Székelybőből Nyárádszeredába, mivel Bő fokozatosan elnéptelenedett. 1965-ben kibővítették a kápolnát, majd 1969-ben sikerült megvásárolni a kápolna tőszomszédságában levő házat, ahol 1980-ig a plébánia működött. Ekkor Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelt templommá alakították át az épületet. 1981-ben cserével megszerezték a templom melletti házat plébánosi lakás céljára. A két épületet tornyos kapubejárattal kötötték össze.

A település pápai tizedjegyzékben szerepelő plébániatemplomát a Basta-féle harcok idején romokba döntötték. Apostol György exjezsuita atya missziós munkájának köszönhetően Nyárádtő plébániaként szerepelt az 1782-es és az 1788-as sematizmusokban. Annak ellenére, hogy Apostol György végrendeletileg is gondolt a plébánia további működésére és fenntartására, a későbbiekben a nyárádtői egyházközség Marosvásárhely filiája lett. Kezdetben magánházban tartották a szentmisét, 1818-ban építettek sövényfalú kápolnát. Jelenlegi templomát 1907-ben a kassai vértanúk tiszteletére szentelték fel. 1942-ben Nyárádtő helyi lelkészség lett, Maroskeresztúr filiával. 1981-től önálló plébániává vált.

Nyárádszentanna középkori plébániatemplomát ma a református gyülekezet használja. 1903-ban a település Jobbágyfalva filiája volt, és a gróf Lázár család udvarában volt Szent Anna tiszteletére szentelt kápolna. Jelenlegi temploma 1905-ben épült. 1937-től Nyárádszereda leányegyháza lett.

A pápai tizedjegyzék által jegyzett plébániális falu lakossága a reformációkor reformátussá lett. Apostol György marosvásárhelyi jezsuita rendházfőnök 1765-ös missziós munkáját megtérések követték. A szentmiséket kezdetben egy csűrben tartották, amíg 1767-ben az addig reformátusok által használt templomot Bécs a már többséget képviselő katolikus híveknek ítélte oda. Július 14-én a templomot Szent Adalbert püspök tiszteletére szentelték fel, Raisz József jezsuita atyát pedig kinevezték a bői egyházközség adminisztrátorának. A plébániát 1810–1914 között ferencesek adminisztrálták. Székelybő 1937-től Nyárádszereda filiája lett.

A Nagyernyéhez tartozó sáromberki katolikus hívek 1899-től magánházban, 1905-től a Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelt kis templomban vettek részt misén.

Székelyhodos katolikus hitet megtartó lakói már a 17. század első felében a bosnyák ferencesek misszióját élvezték. Az 1332-ben adatolt középkori templomot a 18. század második felében kövesdi Boér Imre főesperes-kanonok megújíttatta és bővíttette. 1880-ban a Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt templomot újjáépítették. A falu római katolikus hívei a második világháborút követően nagyon megfogyatkoztak, ezért az egykori jelentős plébániát 1957-től Jobbágytelkéről látták el. A falu nagyon szeretett volna újra saját papot kapni, ezért az 1970-es években papi lakot is épített.