Mostrar 3465 resultados

Verespatak aranytelepeit már az ókori rómaiak is kiaknázták. Középkori katolikus lakói a hitújítás idejében az unitárius felekezethez zárkóztak fel. A 18. században Habsburg császári szervezéssel újraindult az aranybányászat. A település katolikus bányásztelepeseit 1757-ben Abrudbánya leányegyházaként tartották számon. 1763-ban Mária Terézia elrendelte, hogy káplánt helyezzenek ki. Önálló plébániává 1767-ben szervezték a bulgariták kezdeményezésére, és 1783-ban kezdték el a templom építését Szent László tiszteletére. A Horea–féle lázadáskor a templom megrongálódott, így 1847-től új templomot építettek, de az 1848-as események miatt csak 1867–re fejezhették be. A plébánialakot a kincstár építtette 1771-ben. Iskoláját Winkler Pál plébános idejében (1768–1798) alapították. 2003-ban a Gold-Corporation Rt. által elindított aranykitermelési program keretében több családot kitelepítettek, házaikat felvásárolták. Jelenleg a kis létszámú, helyben maradt katolikus családokat Gyulafehérvárról pasztorálják.

Torockószentgyörgy középkori egyházközség volt osztrák és székely vasbányász telepesekkel. Hívei a reformációkor az unitárius felekezetre tértek át. Plébániáját 1727-ben ferencesek alapították újra a Toroczkay család támogatásával. Az 1850-es években lett Nagyenyed leányegyháza, addig a torda–aranyosi főesperességhez tartozott.

Középkori templomát román stílusban építették 1293 előtt. A másik tövisi templomot Hunyadi János építtette 1449-ben, és a templom melletti kolostorba obszerváns ferenceseket telepített. Az obszervánsok 1551-ben, vagy mások szerint 1554-ben, a reformáció és a török támadások következtében a kolostor és a templom elhagyására kényszerültek. A törökök a kolostort lerombolták, de a templomot megkímélték. Báthori Zsigmond fejedelem 1598-ban a minoritákat költöztette be Francesco Passis atya vezetésével, akik csak rövid ideig voltak itt. 1603-ban Basta György idejében a templom a kolostorral együtt leégett. A reformáció idején a katolikus lakosság nagy része református lett, de továbbra is maradtak katolikusok 1615 után is, amikor Bethlen Gábor a katolikusok részére a templomot meghagyta. A reformációkor a katolikus plébánia azonban megszűnt. Mindkét templom fedetlenül maradt. A Hunyadi templomot gróf Apor István erdélyi kincstárnok javíttatta ki 1701-ben saját költségén a katolikusok részére, akárcsak a régi templomot a reformátusok részére. A felújításkor az épületegyüttest barokk boltozatokkal födette be. A korábbi állapotoktól eltérően az emeletes kolostorszárnyakat egyszintesre alakíttatta. A pálos rend feloszlatása után (1786) egyházmegyés papok gondozták a plébániát. Kenderesi Szabó Béla kanonok–plébános halálát követően, 1996-tól Nagyenyedről látják el.

A topánfalvi plébániát 1779-ben szervezték meg kincstári tisztviselők és munkások részére, akik a környékbeli erdőségek, bányák és egyéb koronajavak kitermelése érdekében özönlöttek ide. Kezdetben Abrudbánya filiája volt és fakápolnában miséztek. 1780-tól lett önálló plébánia, a papilakot II. József császár építtette 1781-ben. A parókiahivatalt bulgarita ferencesek vezették 1779-től egészen 1800-ig. 1800-tól, két év szerzetesi irányítás kivételével (1827–1828), folyamatosan világi lelkészek gondozták. Iskoláját a plébánia szervezése után hat évvel, 1785-ben létesítették. A kincstár pénzén 1832-ben építettek kőtemplomot Nagyboldogasszony tiszteletére. A 1848–1849-es forradalom a katolikus egyházközséget az akkori plébános, Kapatán Márton, szelíd természetének köszönhetően nem sújtotta. A második világháború óta Gyulafehérvárról látják el.

A pápai tizedjegyzékben (1332) említik Tür plébániáját is. 1350-ben Tyr–ként jelenik meg a forrásokban. A hitújításkor reformátussá vált közösségben a katolikus plébánia 1827-ben alakult újjá. Templomát 1830–1832 között építették. 1833-ban katolikus elemi iskolát is építettek.

Nagyenyednek már a tatárjárás előtt volt temploma. A középkorból két templomáról van adatunk. A település elnevezését a Szent Egyed tiszteletére szentelt templomról kapta. A reformációkor az egyik a lutheránusoké, a másik a reformátusoké lett. A katolikus egyház újjászervezésére 1727-től nyílt lehetőség, amikor két minorita telepedett le a városban. A többségükben református vallású nagyenyediek nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a két minorita pátert, hiszen ebbe a városba költözött át 1662-ben Gyulafehérvárról a Bethlen Gábor alapította református kollégium. Később, 1810-től Nagyenyed a református püspökség székhelye is lett.

A minoriták a Porond utcában vásárolták meg első házukat 1727-ben, majd 1729-ben Lenkes P. páter vásárolt a mai rendház területén egy házat a hozzá tartozó majorral. A templom alapkövét 1745-ben tették le, magát a templomot 1753-ban szentelték fel Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére. Mai alakját 1802-ben kapta. A tornyot pénzhiány miatt csak 1895-ben sikerült felépíteni. A kolostor 1802–1825 között épült, közvetlenül a templom mellett. Az aradi székhelyű magyar tartományfőnökséghez tartozott, ezen belül, pedig a Szentháromságról nevezett őrséghez. A rendház telkén iskola is működött, mely Mária Terézia korában épült. 1849. január. 8-án, a forradalmi viszályok közepette az egyházi épületeket felgyújtották, a város elpusztult, a templom tetőzete leégett a rendházzal együtt. Az épületeket 1853-ban tudták kijavítani kegyes adományok segítségével. A minoriták 1985 őszéig vezették a nagyenyedi plébániát, legutolsó szerzetespapja P. Kókai József volt. Ettől az évtől a hivatali szolgálatot világi papok teljesítik mind a mai napig.

Nagyenyed 1849-es pusztulásakor a rendház és a templom is jelentős károkat szenvedett. Szilágyi Farkas református lelkész, az 1849-es forradalom túlélője emlékiratában megemlíti, hogy a minorita levéltár egy része elpusztult, azonban könyvtáruk épségben megmaradt. Ez nagy szerencsének és áldásnak tekinthető, ugyanis az 1849-es mozgalom idején pusztult el a Bethlen Könyvtár értékes könyvgyűjteménye és a református püspökség levéltára is.

1245-ben Malembachként említik. Középkori gótikus temploma a reformáció idején a lutheránusoké lett. Szászsebesben 1523-ból ferencesekről vannak adataink, 1529-ből pedig domonkosokról. A ferencesek 1731-ben telepedtek vissza, és a romos kolostortemplomot 1740–1769 között építették újjá. A szerzetesek 1951. évi elhurcoltatása után világi papok gondozták Alvincről. 2004 augusztusától újból ferencesek adminisztrálják.

Péterfalván már a középkorban létezett plébánia. Régi templomát 1805-ben lebontották. Új templomát a 20. század elején építették a papírgyár végett betelepült katolikus vallású lakosok részére. Jelenleg Szászsebesről látják el.

Magyarigen középkori temploma a hitújításkor a reformátusok kezére jutott (1564) szász telepes híveivel együtt. A 17. század végén és a 18. században a hitükben megmaradt katolikusoknak jezsuiták miséztek magánházakban. Mártonffy József püspök idején, 1810-ben alakult újjá a plébánia és épült ma is álló temploma. 1951-től Gyulafehérvár filiája. A plébánia könyv– és levéltári anyagát 1962 körül tűzkár érte, könyvtára teljesen elégett, a levéltári anyag részben károsult. 2005-ben 13 hívője volt. Ellátása továbbra is Gyulafehérvárról történik.

Kristyor 1439-ben jelentkezik először az oklevelekben, ekkor temploma is volt, melyet német telepesek használtak. A ma is meglévő templomot görög katolikusok használják, melynek középkori freskóin magyar szentek is láthatók. Ez a leányegyházközség Brádhoz tartozik.

Drassó egyházközsége már a 14. században létezett, katolikus plébániáját 1776-ban állították vissza a stefanita szerzetesek. Drassó, Szászsebes 20. századi filiája, az 1882. és 1903. évi sematizmus szerint önálló plébánia volt, amelyet Szászsebesről láttak el. 1913-ban már Szászsebes filiája 35 hívővel. A plébánia mára teljességében elnéptelenedett, megszűnt.

Templomát 1882-ben kezdték el építeni, ekkor Körösbánya filiája volt. Önálló plébániává 1911-ben szervezték.

A gyulafehérvári plébánia megszervezése az egyházmegye alapítási évétől, 1009-től számítható. Működése 1556–1715 között a püspökséghez hasonlóan szünetelt. A plébánia és a katolikus hitélet valamivel korábban, 1693-ban kezdett feléledni jezsuita atyák vezetése alatt. A püspökség visszaállítása után (1715) a székesegyház a plébános temploma is. Gyulafehérvár egyben a hegyaljai– (később gyulafehérvári elnevezésű) és az 1960-as évektől a hunyadi főesperesség központja is. Ma a gyulafehérvári egyházközségnek kb. 650 híve van.

1299-ben Barbanth, Borbánd néven szerepel, mint a káptalan birtoka. 1302-ben Szent Kereszt tiszteletére épült plébániatemplomát említik. A 12. században a Rajnán túli Brabantból származó telepesek jöttek ide, akik templomot is építettek. A hívek a reformációkor a református felekezethez csatlakoztak. 1715-től újraszervezték a plébániát, 1734-ben az egész lakosság megtért katolikusnak. 1920-tól katolikus iskolája is volt az államosításig (1948).

A boicai plébániát 1769-ben alapították a betelepült német bányásztelepesek számára. Bulgarita ferencesek adminisztrálták 1797-ig, utána a világi papság gondozta. Fakápolnáját a bányászok építették 1769-ben, temploma 1780–1794 között épült Mária Terézia jótékonyságából.

Balázsfalva a középkor idején rendelkezett csak önálló plébániával, temploma a 17. században pusztult el. A szórványságban élő hívek számára 1925-ben építettek kápolnát, papilakot pedig 1938–1939 között. Levéltári gyűjteménye a türi anyaegyházközség levéltárából került elő. Balázsfalva napjainkban is Tür leányegyházaként működik.

Aranyosbányának 1334-ből plébániatemploma ismeretes, a helységet német telepesek alapították. 1391-ben Umberg néven fordult elő, de már 1526-ban Offenbánya néven küldte képviselőit az abrudbányai bányatársaságba. 1660–1666 között tatárbetörés pusztította el a gótikus templomot. A katolikus plébániát 1775-ben alapították újra bulgarita szerzetesek kezdeményezésére, a plébánialakot 1776-ban építtette a kincstár. 1784-ig magánházban miséztek. A mostani templomot szintén a kincstár építtette 1784–1787 között Szent Imre herceg védőszentnek ajánlva. A bulgariták a plébániát 1795-ig adminisztrálták. Aranyosbánya egyházközségnek jelenleg 2 katolikus családja van, melyeket Gyulafehérvárról gondoznak.

Abrudbánya már a rómaiak korában virágzó bányatelep volt. Középkori német telepesei a tatárjárás előtt kaptak privilégiumot I. Bélától. Ebből a korból már Szent Miklós tiszteletére épült templomuk ismert. A hitújítók elfoglalták a katolikus templomot, a hívek kitértek régi hitükből. A katolikus restauráció kezdetén, 1717-ben jezsuita atyák próbálkoztak újbóli katolizálással, és tíz családot nyertek vissza a római katolikus felekezetbe. Első plébánosát 1740-ben nevezték ki. A katolikusok 1765-ben kapták vissza templomukat az unitáriusoktól. A papilakot 1797-ben építették. Jelenleg Gyulafehérvárról látják el.

Alvincet a 11–12. századokban német telepesek lakták. Ebből a korból származik első temploma, amelyet a 14. században újítottak fel, és amely a reformációkor a reformátusok kezére került. A katolikus hitélet csak 1725-ben indult újra. 1691-ben bolgár ferencesek és hívek menekültek Alvincre a török elől, kiknek sorait a Bethlen Gábor által betelepített, később – Mária Terézia idejében, 1766–1767-ben – katolikus hitre térített habánok gyarapították. A bulgarita ferencesek kolostorának és templomának építése 1729–re fejeződött be. A bulgarita szerzetesek munkáját Alvincen 1852-től a kapisztránusok, majd 1900-tól pedig a stefaniták folytatták. A múlt század közepétől a plébánia adminisztrálását világi papok végzik.

A gyulafehérvári főesperesi kerület az erdélyi egyházmegye első főesperesi kerülete, melynek alapítása a püspökség alapítását követte. Az 1332–1337 között összeállított pápai tizedjegyzékben a megemlített tizenhárom főesperesség között elsőként szerepel. A fejedelemség idején, a püspökség szünetelésével (1556–1715) ez a főesperesség is megszűnt. A katolikus restauráció korszakában visszaállították, és 1766-ban a következő plébániák alkották: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Borbánd, Csertés–Hondol, Nagyenyed, Szerdahely, Nagyág, Szászsebes, Szászváros, Királybánya(toplica), Tövis, Verespatak, Vízakna és Zalatna. Az 1846-os sematizmusban 20 plébániával jegyzik fel: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Boica, Borbánd, Csertés–Hondol, Drassó, Körösbánya, Magyarigen, Nagyág, Nagyenyed, Nagyhalmágy, Aranyosbánya (Offenbánya), Marosportus, Szászsebes, Topánfalva, Tövis, Tür, Verespatak és Zalatna. Az 1848–1849. évi szabadságharcot követően, Kovács Miklós püspök 1850-ben a gyulafehérvári főesperesi kerületet két kerületre választotta szét: hegyaljaira (Alba Campestris) és bányavidékire (Alba Montanus). Száz év elteltével, 1950-ben ismét összevonták őket egy főesperességbe gyulafehérvári név alatt.

A marosvásárhelyi római katolikus egyházközség megalakulása valamikor a 12. század végére vagy a 13. század elejére tehető. Romanus alesperes-plébános a pápai tizedjegyzék szerint a legtöbb adót fizette Székelyföldön. A középkori plébánia több papja és káplánja ismert, azonban a vidék e legnépesebb gyülekezetére vonatkozó adatok ebben a korban szórványosak. Az egyházközség Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma a hitújítás után elpusztult.</p>
<p>A konventuális minorita szerzethez tartozó ferencesek a 14. század elején telepedtek meg Marosvásárhelyen, kolostort, majd a 14. század utolsó harmadában és a 15. század első felében templomot építettek maguknak. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt épület tornyát a 15. században emelték. Az épületegyüttest 1446-ban Hunyadi János kormányzó átadta a rend obszerváns ágának, akik 1556-ig, a reformációig birtokolták azt. A középkorban jelen voltak Vásárhelyen a leánynevelő apácák, a beginák, valamint a betegeket gondozó ferences apácák, a Szentlélek-rendi testvérek is.

A 16. század közepén elterjedt hitújítás következtében a katolikus egyházközség megszűnt, a ferences kolostort iskolává alakították át. A katolikus egyházi élet 1702-ben indult újra, amikor jezsuita szerzetesek telepedtek le a városban. Előbb Boér Simon fogarasi főkapitány házában miséztek, majd fakápolnát építettek. 1727-ben Antalffy János püspök engedélyt adott a gyülekezet plébániaként való megszervezésére. 1728-ban letették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét, melyet 1750-ben szentelt fel báró Sztoyka Zsigmond Antal püspök. A jezsuiták 1773-ig vezették a plébániát, működtették az elemi és a középiskolát. 1797-től egyházmegyés papok látták el a szolgálatot. A 18. század első felében visszatértek a városba a Ferenc-rendi szerzetesek is.

A 19. század plébánosai közül Horváth Pál újjászervezte az egyháztanácsot, úgy, hogy az a társadalom különböző osztályait képviselje. Veszely Károly a leányiskola ügyének megoldásába kezdett, de ez csak utódának, Kovács Ferencnek sikerült. Az 1890-es évek elején felépült leányiskolában a mallersdorfi ferences nővérek tanítottak egészen az 1948-as államosításig. Karácson Márton 1875-től kezdődő jelentős tanári–nevelői munkássága alatt vált nyolcosztályos főgimnáziummá a hatosztályos csonka fiúgimnázium. Fenntartója, az Erdélyi Római Katolikus Státus a 20. század elején új épületet és internátust építtetett az intézménynek. Karácson Márton 1899-ben Kovács Ferenc bártfai apát, pápai prelátus, marosi főesperes örökébe lépett. Plébánosként a hitélet megújításán, a leányiskola fejlesztésén fáradozott. A plébániát nyomasztó anyagi terhek hordozásában számtalanszor kivette a részét. A 20. század elején, plébánossága idején fejeződtek be a templom restaurálási munkálatai. Utóda Jaross Béla kitartással, odaadó munkával dolgozott a hitélet megújításán, az oktatás ügyén. Megalapította és irányította a helyi Mária Kongregációt, egy ideig vezette az Oltáregyletet, később felvigyázta az egyesületi tevékenységet. Plébánosként újjászervezte az első világháború alatt tönkrement plébániát, küzdött az iskolákért, intézményekért. A békepapi mozgalom idején, az 1950-es évek elején lecserélték, megalázták. Márton Áron püspök szabadulása után került vissza az esperesség és a plébánia élére 1959-ben bekövetkezett haláláig.

1959–1992 között Léstyán Ferenc főesperes-plébános vezette az egyházközséget. A város rohamos növekedésének köszönhetően a hívek száma egyre nőtt, szükségessé vált az egyházi intézményhálózat átszervezése és bővítése, új templomok és plébániák létesítése. 1968-ban az egyház beleegyezett a főtéri ferences kolostor és templom lebontásába, és helyette a Szabadság utcai negyedben második plébánia létrehozásába. A következő évtizedek nagy eredménye a város negyedeiben megvásárolt magánházak számára megszerzett misézési engedélyek voltak. Így imaházak létesültek a Hidegvölgyben, a Kövesdombon, a Tudor negyedben, Meggyesfalván és Remeteszegen. 1990-ben sikerült elintézni, hogy mindenik kápolna, mint plébánia kapjon működési engedélyt, a szükséges állások előirányzásával együtt. 1992 után – a Hidegvölgy kivételével – a lakónegyedekben önálló plébániák létesültek.

1973-ban egy emeletes épületet építettek a plébánia keleti részéhez, 1985-ben pedig a templom mögé épült újabb emeletes épület, amelyben két hittanterem és két garázs is helyet kapott. Erre 1998-ban ráépítettek még egy emeletet. Csató Béla főesperes-plébános idejében Deus Providebit Tanulmányi Ház épült a plébánia udvarán.