Showing 3465 results

Az erdélyi római katolikus egyháznak egyik legrégibb, Báthory Istvánig visszavezethető birtoka volt a kolozsmonostori uradalom, amelyet még a jezsuiták kaptak meg és később a Tanulmányi Alap rendelkezésére állt. E birtok képezte az Erdélyi Katolikus Státus vagyonának alapját, amelynek jövedelméből tartották fenn a Státus intézményeit.

Évszázadok óta a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye szerves részét képezi az Erdélyi Római Katolikus Státus, vagy más nevén Egyházmegyei Tanács. A Státus szót az 1640-es évektől használták, amikor a katolikus főurak az erdélyi országgyűlésben ezen a néven terjesztették elő kéréseiket. A későbbiekben ez a katolikus önkormányzat sajátos intézménye lett, tekintettel arra, hogy bár a püspökség nem létezett, de a katolikusok mégis nem elhanyagolható szerepet töltöttek be Erdélyben. Létét az 1653-as erdélyi törvénykönyv az „Approbatae Constitutiones” megerősítette. A fejedelmi korszakban tehát az erdélyi egyházmegye autonómiáját testesítette meg, és mint egyházkormányzati testület 1690-ben szilárdult meg. A Státus gyűlései Erdély Habsburg kézre kerülése után is folytatódtak, bár jelentősége csökkent, hiszen a katolikusok poziciói a Guberniumban erősődtek. 1767-ben a kormányszék keretén belül külön katolikus bizottságot állítottak fel (Commissio Catholica), amelyet a Státus ellenzett, mert magát tartotta a katolikusok legitim képviselőjének. A Gubernium egyházügyi, alapítványi és tanügyi bizottságai foglalkoztak azokkal a kérdésekkel, amelyek a Státust érintették és később ezek anyagát, jogutódként megörökölték. A Státus régi jogai elvileg már 1848-ban, Erdély első úniójakor helyreálltak, s gyűlést is tartottak, de a szabadságharc leverése után ennek gyakorlati következmény nem lett. 1866-ban Fogarasy Mihály püspök újra összehívta a Státus közgyűlését és az uralkodó 1867. augusztus 19-én engedélyt adott a katolikus bizottság megszüntetésére és helyette megerősítette az Erdélyi Római Katolikus Státus új szervezetét és hatáskörét Működése során, többek között templomok-, plébániák-, egyházi intézmények építését, valamint szegényebb egyházközségek támogatását intézte, tanulmányi ösztöndíjakat és alapítványokat kezelt. A Státus Erdély romániához való kerülése után is tovább működött, bár az 1930-as évek második felében jelentős támadások érték, s ekkor nevét Egyházmegyei Tanácsra változtatta. A Tanács 1948-ig működött, majd Márton Áron püspök további működését felfüggesztette és a fennmaradt ügyek intézését az Igazgató Tanács irodájára bízta személyes felügyelete mellett. Érdekes, hogy ugyan hatáskör nélkül, de létét a kommunista diktatúra is megtűrte egy ideig, mert saját céljaira kívánta felhasználni. Éppen emiatt Márton Áron 1948. október 11-én kiadott körlevelében a papságot arra figyelmeztette, hogy „az Egyházmegyei Tanács (Katolikus Státus) gyűlését egyedül a püspök jogosult összehívni. A jelen körülmények közt a helyzet tisztázásáig nem szándékozom, és nem fogom összehívni a státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést. Ebből nyilván következik, hogy senki katolikusnak nem szabad részt venni oly státusgyűlésen, amit nem maga a püspök személyesen hív össze. Ha valaki mégis megtenné, akár a legjobb szándékkal is, kifejezett írásbeli engedélyem nélkül, kénytelen volnék vele szemben a kánoni törvények szigorát alkalmazni.” A rendszerváltás után a Státus újjáalakult és napjainkban ismét működik.

A visszaállított egyházmegyében viszonylag későn, Sztoyka Zsigmond püspöksége idején, 1753-ban nyílt meg az egyházmegyei szeminárium. Korábban az erdélyi papnövendékek Kassára, Nagyszombatba, vagy más már működő szemináriumokba mentek tanulni. Sokan jártak a jezsuiták kolozsvári akadémiájára is, ahol rövid ideig teológiai fakultás is működött. II. József 1783-ban feloszlatta a szemináriumot és a növendékek előbb Kolozsvárra, majd a pesti és később a pozsonyi generális szemináriumba kerültek. A jozefinizmus bukása után Batthyány Ignác püspök 1792 októberében újra megnyitotta a papneveldét, amely számára 1792-ben megvásárolta a volt trinitárius kolostort. 1819 után a szeminárium már az erdélyi minorita és ferences szerzetes növendékeket is fogadta. Érdekes adalék, hogy a végzős teológusokat 1822-től a kolozsvári líceumba küldték jogi képzésre. Az épületet 1877-ben Fogarassy Mihály püspök bővíttette az utcai oldalon. A szeminárium a 20. században is folyamatosan működött, a második világháború után szatmári, nagyváradi és más egyházmegyés növendékeket is fogadott.

Erdély István (1911–1988) piarista tanár. Dobóban (később Hargita megye) született, a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumból lépett 1928-ban a piarista rendbe, majd román nyelv és filozófia szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-ben kezdett tanítani a temesvári (akkor román tanítási nyelvű) piarista gimnáziumban. Az egyházi iskolák 1948. évi államosítása után a temesvári piarista templom lelkésze volt, egészen nyugalomba vonulásáig, 1981-ig. Utolsó éveit rokonainál, Marosvásárhelyen töltötte. – Műve: Barázda sírjába vetett mag [szentbeszédek], Kolozsvár, 2000.

Dr. Jakubinyi György-Miklós (szül. Máramarossziget, 1946. február 13.) általános iskolai tanulmányait szülővárosában (1952–1963), teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte (1963–1969). 1969. április 13-án ISZ Márton Áron püspök pappá szentelte. 1969. szeptember 1.–1970. július 31. között a szatmár-nagyváradi római katolikus kormányzó (ordinarius substitutus), Msgr. Sípos Ferenc titkára volt. 1970–1974 között a Collegium Germanicum et Hungaricum de Urbe növendékeként két licenciátust szerzett (teológia és biblikum). 1974–1992 között a biblikus tudományok tanára volt a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, ezzel párhuzamosan latin tanár a Római Katolikus Kántor Iskolában (1975–1977). 1978-ban doktorált a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián (tézisének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.A Szentatya 1990. március 14-én kinevezte gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae c. püspökének, a nuncius 1990. április 29-én szentelte püspökké Csíksomlyón. Bálint Lajos püspök 1990. május 10-én általános helynöknek nevezte ki. 1991. április 15.–1993. szeptember 27. között a megalakult Romániai Püspökök Konferenciájának (CER) első titkára volt. Szent II. János Pál pápa 1991. június 13-án kinevezte – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes Apostoli Kormányzójának (Administrator Apostolicus „ad nutum Sanctae Sedis”). Beiktatása a szamosújvári örmény székesegyházban történt (1992. március 1.). 1993. december 4.–1994. április 21. között a Gyulafehérvári Főegyházmegye egyházmegyei kormányzója volt. A Szentatya 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatását 1994. április 21-én a gyulafehérvári székesegyházban Msgr. John Bukovsky bukaresti apostoli nuncius vezette. 2019. június 5-én I. Ferenc pápának benyújtotta a lemondását az érsekségről és az örmény kormányzóságról, amelyet a Szentatya 2019. december 24-én fogadott el. Kitüntetései: a kolozsvári "Babeş-Bolyai" Tudományegyetem díszdoktora (2001), Stephanus-díj (2002), Bethlen Gábor-díj (2003), Fraknói Vilmos-díj (2003), Scheiber Sándor-díj (2006), Bartók Béla-díj (2006), Joachim Gnilka-díj (2010), a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje (2010). Tudományos munkássága: A kommunista időben csak külföldön, álnéven jelentek meg művei. Főiskolai jegyzetét sokszorosították a papnövendékek részére. A kommunizmus bukása után cikkei, interjúi stb. jelentek meg főleg katolikus folyóiratokban belföldön és külföldön. Könyvei: Szent Teréz utolsó beszélgetései. Roma 1974 (fordítás). – Szigeti Miklós–Baternay Ágota, Minden hiábavalóság? A Prédikátor könyvének magyarázata. Prugg Eisenstadt 1988. Eredeti változatának kiadása: Jakubinyi György, Minden hiábavalóság? Gyulafehérvár 2000. Harmadik kiadás: A Prédikátor könyve, SzIT Bp 2008. – Máté evangéliuma. SzIT Budapest 1991. Második kiadás 2007. – A bizalom és szeretet útja. Gyulafehérvár 1997. Román fordítása: Calea încrederii şi a iubirii. Cluj-Napoca 2003. – Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz. Gyulafehérvár 1997. Két kötet. Második kiadása: SzIT Budapest 2005 (490 o.). – Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás: uott 2004. 3. javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Éveid nem érnek véget. Rövid időszámítástan. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás uott 2005. Harmadik javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Szent József tisztelete. Gyulafehérvár 1999. Változatlan kiadás uott 2009. – A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében. Gyulafehérvár 1999. (Budapesti doktori disszertáció 1974-ből). Változatlan 2. kiadás uo. 2003. – Jubileumi Katolikus Imakönyv, szerk. Gyulafehérvár 2000. 4., javított kiadás Római katolikus imakönyv címen Verbum, Kolozsvár 2011. – A Szentek nyomában Erdélyben. Gyulafehérvár 2000. Bővített, javított második kiadás uott 2005. 3. átdolgozott, javított kiadás uott 2009. – A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Szamosújvár 2001. (Történelmi schematismus az 1700. jubileumra). – Lisieux-i Szent Teréz, Levelek paptestvéreimhez, Magyarszék 2008. (fordítás). – Lisieux-i Szent Teréz egyháztanitó, Magyarszék 2009. – Jean Guitton, Lisieux-i Szent Teréz zsenialitása, ford. Jakubinyi György, Magyarszék 2011.

Simon Tamás (1912–1990) piarista tanár. Máréfalván született. A gyulafehérvári gimnáziumból lépett be 1928-ban a piarista rendbe, majd történelem és latoin szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-től a nagykároly plébánia káplánjaként, majd 1939-től a kolozsvári, később a nagykárolyi piarista gimnáziumok tanárjaként működött. 1947/1948-ban ő volt a kolozsvári gimnázium utolsó piarista igazgatója. Az államosítás után a kerekdombi plébániát vezette, de 1951-ben Aradra küldték káplánnak. 1954-ben visszatérhetett Kolozsvárra, ahol eleinte a ferences és a piarista templomok, 1977-től 1988-ig pedig már csak a piarista templom rektora volt.

Visegrádi Lajos (1898–1952) piarista tanár, tartományfőnök. Léván (Bars vármegye) született, ott végezte a piarista gimnáziumot, majd a a kolozsvári egyetemen szerzett magyar és latin szakos tanári diplomát. 1902-ben a kolozsvári gimnáziumban kezdett tanítani, amelyet némi megszakításokkal 1948-ig folytatott. Eközben Mária Terézia nevelőintézet igazgatója (régens) volt, a város Romániához csatolása után pedig többször is házfőnöki tisztséget viselt (1919–1922, 1926–1934, 1940–1945). Emellett kolozsvári igazgató (1921–1922), máramarosszigeti házfőnök (1922–1926) és tartományfőnök (1931–1934) is volt. Az 1948. évi államosítás után a rend kolozsvári kerti házába költözött, de 1950-ben, betegsége miatt, utolsó hónapjaira a Szent Mihály plébánia fogadta be.

Blédy Lajos (1912–1978) piarista tanár. Budapesten született, de 1929-ban az aradi gimnáziumból jeletkezett a piarista rendbe. A kolozsvári egyetemen szerzett latin-görög-történelem szakos tanári diplomát, majd 1935-től a temesvári gimnázium tanára, illetve 1945-től igazgatója volt, egészen az 1948. évi államosításig. Azután a Temesvár melletti Freidorf plébánosa lett, 1956-től pedig a gyulafehérvári „kántoriskolában” (kisszemináriumban) tanított latint.

Rajka László (1894–1938): irodalomtörténész. Kolozsváron és Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. A kolozsvári Marianum leánygimnázium tanára (1916-tól). Számos irodalomtörténeti tanulmányban Jókai műveinek tárgytörténetével foglalkozik.

Fő műve: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917).

Pakocs Károly (1892–1966) szatmári kanonok, püspöki helynök, költő, író. Teológiai tanulmányait a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte, 1915-ben szerzett doktorátust. Káplán Máramarosszigeten, később püspöki titkár és teológiai tanár, majd a Katolikus Élet c. hetilap munkatársa (1924-30). Plébános Szinérváralján (1933-36) és Nagybányán (1936-39). Budapesten a szociális testvérek lelki igazgatója (1939-40), továbbá 1942-től általános helynök. Börtönbüntetését (1952-1954) követően a gyulafehérvári r. k. teológiai főisk. tanára. 1955-től lelkész Bukarestben az angolkisasszonyok zárdájában.

Főbb művei: Nemcsak kenyérrel él az ember (versek, Szatmárnémeti, 1919); Forró szavak (versek, Szatmárnémeti, 1924); Hazafelé (elbeszélések, Nagykároly, 1926); Lélekország (versek, Szatmárnémeti, 1927); Lélekzuhanás (r., Szatmárnémeti, 1928); Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti, 1929); Édua áldozata (r., Szatmárnémeti, 1933); A lélek indul (versek, Szatmárnémeti, 1941); Különös emberek (novellák, Szatmárnémeti, 1942); A teremtés éneke (drámai költemény, 1946).

Patay József (1886–1946) piarista tanár tartományfőnök. Nagykárolyban (Szatmár vármegye) született, a kolozsvári egyetemen szerzett latin és történelem szakos tanári diplomát, majd ugyanott, a piarista gimnáziumban tanított. Eközben 1922-től házfőnök, 1923-től a gimnázium igazgatója volt, 1925-ben hat évre romániai tartományfőnökké választották, illetve 1936 és 1940 között a Kalazantinumban tanított egyháztörténetet.

Doboly József (1785–1859) káplán Csíkszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson, tanít Brassóban, továbbá plébános Mikóújfaluban és Marosportuson (1849-től).

Borbély István (1886–1932) teológiai író, irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol 1909-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. A kolozsvári unitárius gimnázium tanára (1911-től), majd igazgatója (1925–28). Unitárius lelkészi oklevelet kapott 1925-ben, majd a kolozsvári unit. teológiai akadémia tanára (1928-tól). Szerkesztő a Keresztény Magvetőnél (1919-től), majd az Erdélyi Irodalmi Szemlénél (1924-tól).

Főbb művei: Heltai Gáspár (Bp., 1907); Unitárius polémikusok Magyarországon a XVI. században (Kolozsvár, 1909); A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. sz.-ban (Kolozsvár, 1920); A magyar irodalom története (I-II. Kolozsvár, 1924–25.)

Szász István (1915–1944) piarista tanár. Gyulán (Békés vármegye) született, teológiai tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte, majd 1940-től a hittant tanított a kolozsvári piarista gimnáziumban. 1944 októberében a megszálló orosz hadsereg fogolyként elhurcolta, és a vasúton, Harkov közelében hunyt el.

Dénes Dávid (1924–2001)

Horváth Piusz (1819–1901) piarista tanár. Szombathelyen (Vas vármegye) született, gimnáziumi tanulmányait a kőszegi bencés gimnáziumban végezte, majd piarista növendékként Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön tanult filozófiát, illetve teológiát. 1838-tól tanított a rend különböző gimnáziumaiban, többek között Veszprémben, ahol 1848-ban részt vett a nemzetőrség megszervezésében. 1850-től Kolozsváron tanított, ahol 1859-től 1863-ig házfőnök és igazgató is volt. Később hasonló módon vezette a tatai (1868–1872) és a temesvári (1874–1885) rendházakat és gimnáziumokat is. 1885-től haláláig Budapesten élt, mint a rendtartomány kormánysegéde, pénztárosa és számvevője.

Főbb művei: Magyarország és a hozzákapcsolt Szlavonia (Horvátország) ismertetése (1847, I. füzet); Erdély fejedelemsége, Dalmát-, Gács-, európai Török- és görögország rövid leirása (1847–1848, II. füzet); A temesvári kath. főgymnasium. (Történeti vázlat.) Temesvár, 1884.

Mihálcz János (†1825) Nagyszombatban végzett, majd Felvincen működik 1779–1805 között, később kanonok.

Szereday András (†1805) a püspöki irodaigazgató, a teológia tanára, kanonok, majd 1800-tól rektor.

Sándor Imre (1893–1956) tanulmányait a bp-i központi szemináriumban végezte. Káplán Gyulafehérváron, Gyergyóremetén, továbbá hittanár Székelyudvarhelyen. 1930-tól a Katolikus Népszövetség igazgatója, 1939-től vicarius generalis, 1940-45 között a kolozsvári Általános Helytartóság Általános Helynöke, majd nagyprépost (1946-tól), illetve ordinarius delegatus (1950-51). Letartóztatták 1951-ben, 1956-ben lelte halálát a Ramnicul-Sarat-i börtönben.

Fangh István (†1835) a teológia rektora (1806-tól), továbbá vicarius generalis (1817-től).

Lamasch József (1753–1835) plébános Tekén (1782-től), Nagyágon (1788-tól), majd Gyulafehérváron, később kanonok és a katolikus iskolák főigazgatója. 1805-35 között Brassó főesperes plébános címzetes apát.

Barts Ferenc (1814–1896) 1839-ben lett a piarista rend tagja, 1857-ben érkezett Erdélybe, ahol előbb püspöki titkárként, majd irodaigazgatóként működik, továbbá Batthyaneum igazgatója (1861-től), kanonok (1874-től), nagyprépost és vicarius generalis (1874-től).

Maczalik Győző (1890–1953) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, 1922-től a teológia tanára, majd gyulafehérvári rektor (1940-41), püspöki irodaigazgató (1941-től), kanonok, 1951-ben titokban püspökké szentelik, augusztusban letartóztatják. 1953-ban hált meg a jilavai börtönben.

Eschenbach János (†1830) tanár Marosvásárhelyen (1799-től), Nagyszeben (1801-től), majd plébános, gimnáziumigazgató, címzetes prépost, tiszteletbeli kanonok, 1819-től Kolozsváron főesperes plébános.

Ivuly Károly (†1830) kolozsvári káplán (1797-től), püspöki titkár (1802-től), kanonok (1807-től), vicarius generalis (1816-tól), továbbá főesperes kanonok.

Gyenge Imre (1771–1856) káplán Kézdiszentkereszten, Székelyzsomboron (1799-től), Kászonjakabfalván (1800-tól), Csíkszenttamáson (1810–14), majd Oroszhegyen (1829-35). Kanonok Gyulafehérváron (1842-től), Batthyaneum igazgatója, püspöki titkár.

Domokos Ferenc (1821–1879) Kézdiszentléleken káplán, majd plébános 1847-től Kézdiszárazpatakon.

Erős Sándor (1785–1848) plébános Tövisen (1812-től), Borbándon (1823-tól), majd 1823-tól Tordán tiszteletbeli esperes lett, 1834-től gyulafehérvári kanonok.

Kardos Ignác (1822–1890) plébános Mindszenten (1862-től), Nagykászonban (1866-tól), majd fegyházi lelkész (1869-től), illetve gyulafehérvári plébános kanonok.

Andrássy István (1802–1890) tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1832-től tanár és papnevelési prefektus Gyulafehérváron. A teológia tanára (1836-tól), kanonok (1850-től), továbbá a Batthyaneum igazgatója.

Gajdátsy Béla (1887–1952) marosvásárhelyi káplán, majd püspöki titkár, irodaigazgató. Egyházjogot tanít a teológián, rektor (1946-tól), és pápai prelátus. 1952-ben hazaárulás és kémkedés vádjával eljárást indítottak ellene, a nagyenyedi börtönben halt meg.

Hirschler József (1874–1936) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, főesperes plébános kanonok (1906-tól), majd prelátus Kolozsváron. A Marianum Leánygimnázium alapítója, jelentős publikációi művészettörténet témakörben jelentek meg.

Cseresznyés András (1768–1834) Padovában végzett, a teológia tanára, illetve a Batthyaneum igazgatója, kanonok.

Kajtsa Ferenc (1904–1980) plébános Aranyosgyéresen (1938-46), Alsócsernátonban (1946-52), Marosvásárhelyen, Marosújváron (1955-65), Tusnádfürdőn (1965-80), illetve állami hatóság által kinevezett esperes (1955-ig) iratai.

Balogh Elek (1830–1889) tanár Székelyudvarhelyen, majd régens Erzsébetvároson, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron. 1862-től a teológia rektora, pápai kamarás, továbbá morális-pastoralis tanár.

Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18.–Máramarossziget, 1954. szept. 14.) kanonok. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Káplán Lemhényben és Szászrégenben, majd egyetemi hallgató Kolozsváron 1912–14 között, 1914-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1915-től tábori lelkész, később gimnáziumi tanár Kézdivásárhelyen (1919-től), majd igazgató. Gyulafehérvári kanonok 1933-tól, továbbá egyházmegyei tanfelügyelő, pápai prelátus (1939-től), az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Bebörtönözték 1949 körül.

Művei: A székelyföld történetírója a 17. században. Kolozsvár, 1914. – A kat. iskolázás múltja Erdélyben. Uo., 1940.

Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.

Szélyes [Széllyes] Dénes (1868–1941) hittanár, kanonok, provikárius és pápai prelátus

Lukács József (1884–1974) plébános Ditróban (1915-32), Székelyházban (1932-36), Nagyernyén (1936-44), Bálványosváralján (1950-60).

Sóty [Soóty] Gyula (1867–1930) gyulafehérvári spirituális (1899-től), teológia tanára, kanonok (1913-tól) és nagyprépost (1916-tól).

Szentiványi [Zeisinger] Róbert (1880–1961) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, teológia tanára Gyulafehérváron (1910-től), majd Kolozsváron (1941-44).

Jellmann Gyula (Kudsir, 1886. július 15.–Kudsir, 1961.október 31.) kanonok, a Batthyaneum igazgatója. Tanulmányait a bécsi egyetem teológiai fakultásán végezte, 1908-ban szentelték pappá. 1913-tól Kudsiron plébános, 1929-től az Egyházmegyei Alapítványi Hivatal igazgatója.

Biró Vencel (Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2.): piarista tanár, történetíró. 1900-ban lett a piarista rend tagja, tanulmányait Kolozsváron végezte. A katolikus főgimnázium tanára (1938-tól), később igazgatója. 1934-től a romániai piarista rendtartomány főnöke. 1940-48 között az erdélyi és K-európai történelem tanára a kolozsvári egyetemen.

Főbb művei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690 (Kolozsvár, 1910; Erdély követei a portán (Kolozsvár, 1921). – Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Kolozsvár, 1925); . A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története (1926); Keserű serbet (tört. regény, Kolozsvár, 1930) Áltorjai gróf Apor István és kora (Kolozsvár, 1935); Székhelyi Majláth G. Károly (Kolozsvár, 1940); Erdély története (Kolozsvár, 1944); Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében (Kolozsvár, 1945).

Haynald Lajos (Szécsény, Nógrád vm., 1816. okt. 3.–Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek, bíboros. Vácott, Pesten és Esztergomban végezett gimnáziumi tanulmányokat, majd 1831-től filozófiát hallgat Nagyszombatban, 1833-tól a bécsi Pázmáneumban tanult. Esztergomi egyházmegyés pappá szentelik 1838-ban. Tanulmányait az Augustineumban folytatta, 1841-ben teológiai doktorátust szerzett. 1846-tól Kopácsi József prímás titkára, 1848 elejétől már irodaigazgató. 1849. júniusi lemondatása után Szécsénybe vonult vissza. A szabadságharc leverése után Pozsonyban püspökké szentelték, 1852-től erdélyi megyéspüspök, 1853-tól egri olvasókanonok, 1861-től az erdélyi kir. kormányszék tanácsosa, támogatja az uniót Erdéllyel. 1863-ban lemondatták az erdélyi püspökségről politikai okok miatt. Karthágói címzetes érsekké nyilvánítja IX. Pius 1864-ben, majd a rendkívüli ügyek kongregációjában tevékenykedik Rómában, kalocsai érsekként tért vissza Magyarországra 1867-ben. Rendezte a papi nyugdíjügyet, tanítóképzőt építetett, továbbá árvaházakat alapított Kalocsán, Bácsban, Zomborban, illetve jelentős adományt tett a Nemzeti Múzeumnak. 1868-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1879-től bíboros.Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi únió tárgyában. Pest, 1861. – A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Bp., 1880. Castania Vesca. Kalocsa, 1881. – Litterae autheticae exhibentes origines scholarum Hungariae. 1-3. köt. Uo., 1882.

Erőss Lajos (Csíkborzsova, 1919. okt. 10.–2004 dec. 30. Gyulafehérvár) nagyprépost. Tanulmányait 1938-tól a gyulafehérvári, majd 1940-től a kolozsvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1943-ban Márton Áron szentelte pappá. Káplánként működik (1943-45) Nagykászonban, Csíkszentgyörgyön, majd 1945-től Brassóban. Szórványlelkész Bodzafordulótól Feketehalomig, később kolozsvári belvárosi segédlelkész (1948-tól). Kétévi kényszermunkára ítélték 1951-ben az állami békepapi mozgalom elleni szervezkedés vádjával. Kiszabadulása után (1953-tól) ismét segédlelkész Kolozsváron, továbbá a titkos egyházkormányzat képviselője. Torockószentgyörgyön kényszerlakhelyes (1954-től), továbbá titkos lelkigyakorlatot szervez. 1954-től a Securitate foglya Kolozsváron. 1956-ban hat évre elítélték titkos iratok terjesztésének és titkos papokhoz való tartozás vádjával, majd Baraganon kényszerlakhelyes (1960-tól). Szabadulását követően plébános lett Csíktaplocán (1965-től), püspöki irodaigazgató 1972–1985 között Gyulafehérváron.