Csíkszentsimoni római katolikus plébánia
- Instelling
Csíkszentsimoni római katolikus plébánia
Csíkverebesi római katolikus filia
Kászonújfalvi római katolikus plébánia
Lázárfalvi római katolikus plébánia
Kozmási római katolikus plébánia
Tusnádi római katolikus plébánia
Csíkcsicsói római katolikus plébánia
Csíkdánfalvi római katolikus plébánia
Balánbányai római katolikus plébánia
Csíkdelnei római katolikus plébánia
Csíkmadarasi római katolikus plébánia
Csíkpálfalvi római katolikus plébánia
Csíkrákosi római katolikus plébánia
Csíksomlyói római katolikus plébánia
Csíkszentdomokosi római katolikus plébánia
Csíkszentmihályi római katolikus plébánia
Csíkszentmiklósi római katolikus plébánia
Csíktaplocai római katolikus plébánia
Csíkszenttamási római katolikus plébánia
Gyimesbükki római katolikus plébánia
Gyimesközéploki római katolikus plébánia
Gyimesfelsőloki római katolikus plébánia
Kosteleki római katolikus plébánia
Madéfalvi római katolikus plébánia
Szépvízi római katolikus plébánia
Zsögödi római katolikus plébánia
Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János (I) Plébánia
A marosvásárhelyi római katolikus egyházközség megalakulása valamikor a 12. század végére vagy a 13. század elejére tehető. Romanus alesperes-plébános a pápai tizedjegyzék szerint a legtöbb adót fizette Székelyföldön. A középkori plébánia több papja és káplánja ismert, azonban a vidék e legnépesebb gyülekezetére vonatkozó adatok ebben a korban szórványosak. Az egyházközség Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma a hitújítás után elpusztult.</p>
<p>A konventuális minorita szerzethez tartozó ferencesek a 14. század elején telepedtek meg Marosvásárhelyen, kolostort, majd a 14. század utolsó harmadában és a 15. század első felében templomot építettek maguknak. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt épület tornyát a 15. században emelték. Az épületegyüttest 1446-ban Hunyadi János kormányzó átadta a rend obszerváns ágának, akik 1556-ig, a reformációig birtokolták azt. A középkorban jelen voltak Vásárhelyen a leánynevelő apácák, a beginák, valamint a betegeket gondozó ferences apácák, a Szentlélek-rendi testvérek is.
A 16. század közepén elterjedt hitújítás következtében a katolikus egyházközség megszűnt, a ferences kolostort iskolává alakították át. A katolikus egyházi élet 1702-ben indult újra, amikor jezsuita szerzetesek telepedtek le a városban. Előbb Boér Simon fogarasi főkapitány házában miséztek, majd fakápolnát építettek. 1727-ben Antalffy János püspök engedélyt adott a gyülekezet plébániaként való megszervezésére. 1728-ban letették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét, melyet 1750-ben szentelt fel báró Sztoyka Zsigmond Antal püspök. A jezsuiták 1773-ig vezették a plébániát, működtették az elemi és a középiskolát. 1797-től egyházmegyés papok látták el a szolgálatot. A 18. század első felében visszatértek a városba a Ferenc-rendi szerzetesek is.
A 19. század plébánosai közül Horváth Pál újjászervezte az egyháztanácsot, úgy, hogy az a társadalom különböző osztályait képviselje. Veszely Károly a leányiskola ügyének megoldásába kezdett, de ez csak utódának, Kovács Ferencnek sikerült. Az 1890-es évek elején felépült leányiskolában a mallersdorfi ferences nővérek tanítottak egészen az 1948-as államosításig. Karácson Márton 1875-től kezdődő jelentős tanári–nevelői munkássága alatt vált nyolcosztályos főgimnáziummá a hatosztályos csonka fiúgimnázium. Fenntartója, az Erdélyi Római Katolikus Státus a 20. század elején új épületet és internátust építtetett az intézménynek. Karácson Márton 1899-ben Kovács Ferenc bártfai apát, pápai prelátus, marosi főesperes örökébe lépett. Plébánosként a hitélet megújításán, a leányiskola fejlesztésén fáradozott. A plébániát nyomasztó anyagi terhek hordozásában számtalanszor kivette a részét. A 20. század elején, plébánossága idején fejeződtek be a templom restaurálási munkálatai. Utóda Jaross Béla kitartással, odaadó munkával dolgozott a hitélet megújításán, az oktatás ügyén. Megalapította és irányította a helyi Mária Kongregációt, egy ideig vezette az Oltáregyletet, később felvigyázta az egyesületi tevékenységet. Plébánosként újjászervezte az első világháború alatt tönkrement plébániát, küzdött az iskolákért, intézményekért. A békepapi mozgalom idején, az 1950-es évek elején lecserélték, megalázták. Márton Áron püspök szabadulása után került vissza az esperesség és a plébánia élére 1959-ben bekövetkezett haláláig.
1959–1992 között Léstyán Ferenc főesperes-plébános vezette az egyházközséget. A város rohamos növekedésének köszönhetően a hívek száma egyre nőtt, szükségessé vált az egyházi intézményhálózat átszervezése és bővítése, új templomok és plébániák létesítése. 1968-ban az egyház beleegyezett a főtéri ferences kolostor és templom lebontásába, és helyette a Szabadság utcai negyedben második plébánia létrehozásába. A következő évtizedek nagy eredménye a város negyedeiben megvásárolt magánházak számára megszerzett misézési engedélyek voltak. Így imaházak létesültek a Hidegvölgyben, a Kövesdombon, a Tudor negyedben, Meggyesfalván és Remeteszegen. 1990-ben sikerült elintézni, hogy mindenik kápolna, mint plébánia kapjon működési engedélyt, a szükséges állások előirányzásával együtt. 1992 után – a Hidegvölgy kivételével – a lakónegyedekben önálló plébániák létesültek.
1973-ban egy emeletes épületet építettek a plébánia keleti részéhez, 1985-ben pedig a templom mögé épült újabb emeletes épület, amelyben két hittanterem és két garázs is helyet kapott. Erre 1998-ban ráépítettek még egy emeletet. Csató Béla főesperes-plébános idejében Deus Providebit Tanulmányi Ház épült a plébánia udvarán.
Gyulafehérvári (Hegyaljai és Bányavidéki) főesperesség
A gyulafehérvári főesperesi kerület az erdélyi egyházmegye első főesperesi kerülete, melynek alapítása a püspökség alapítását követte. Az 1332–1337 között összeállított pápai tizedjegyzékben a megemlített tizenhárom főesperesség között elsőként szerepel. A fejedelemség idején, a püspökség szünetelésével (1556–1715) ez a főesperesség is megszűnt. A katolikus restauráció korszakában visszaállították, és 1766-ban a következő plébániák alkották: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Borbánd, Csertés–Hondol, Nagyenyed, Szerdahely, Nagyág, Szászsebes, Szászváros, Királybánya(toplica), Tövis, Verespatak, Vízakna és Zalatna. Az 1846-os sematizmusban 20 plébániával jegyzik fel: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Boica, Borbánd, Csertés–Hondol, Drassó, Körösbánya, Magyarigen, Nagyág, Nagyenyed, Nagyhalmágy, Aranyosbánya (Offenbánya), Marosportus, Szászsebes, Topánfalva, Tövis, Tür, Verespatak és Zalatna. Az 1848–1849. évi szabadságharcot követően, Kovács Miklós püspök 1850-ben a gyulafehérvári főesperesi kerületet két kerületre választotta szét: hegyaljaira (Alba Campestris) és bányavidékire (Alba Montanus). Száz év elteltével, 1950-ben ismét összevonták őket egy főesperességbe gyulafehérvári név alatt.
Abrudbányai római katolikus plébánia
Abrudbánya már a rómaiak korában virágzó bányatelep volt. Középkori német telepesei a tatárjárás előtt kaptak privilégiumot I. Bélától. Ebből a korból már Szent Miklós tiszteletére épült templomuk ismert. A hitújítók elfoglalták a katolikus templomot, a hívek kitértek régi hitükből. A katolikus restauráció kezdetén, 1717-ben jezsuita atyák próbálkoztak újbóli katolizálással, és tíz családot nyertek vissza a római katolikus felekezetbe. Első plébánosát 1740-ben nevezték ki. A katolikusok 1765-ben kapták vissza templomukat az unitáriusoktól. A papilakot 1797-ben építették. Jelenleg Gyulafehérvárról látják el.
Alvinci római katolikus plébánia
Alvincet a 11–12. századokban német telepesek lakták. Ebből a korból származik első temploma, amelyet a 14. században újítottak fel, és amely a reformációkor a reformátusok kezére került. A katolikus hitélet csak 1725-ben indult újra. 1691-ben bolgár ferencesek és hívek menekültek Alvincre a török elől, kiknek sorait a Bethlen Gábor által betelepített, később – Mária Terézia idejében, 1766–1767-ben – katolikus hitre térített habánok gyarapították. A bulgarita ferencesek kolostorának és templomának építése 1729–re fejeződött be. A bulgarita szerzetesek munkáját Alvincen 1852-től a kapisztránusok, majd 1900-tól pedig a stefaniták folytatták. A múlt század közepétől a plébánia adminisztrálását világi papok végzik.
Aranyosbányai (offenbányai) római katolikus plébánia
Aranyosbányának 1334-ből plébániatemploma ismeretes, a helységet német telepesek alapították. 1391-ben Umberg néven fordult elő, de már 1526-ban Offenbánya néven küldte képviselőit az abrudbányai bányatársaságba. 1660–1666 között tatárbetörés pusztította el a gótikus templomot. A katolikus plébániát 1775-ben alapították újra bulgarita szerzetesek kezdeményezésére, a plébánialakot 1776-ban építtette a kincstár. 1784-ig magánházban miséztek. A mostani templomot szintén a kincstár építtette 1784–1787 között Szent Imre herceg védőszentnek ajánlva. A bulgariták a plébániát 1795-ig adminisztrálták. Aranyosbánya egyházközségnek jelenleg 2 katolikus családja van, melyeket Gyulafehérvárról gondoznak.
Borbándi római katolikus plébánia
1299-ben Barbanth, Borbánd néven szerepel, mint a káptalan birtoka. 1302-ben Szent Kereszt tiszteletére épült plébániatemplomát említik. A 12. században a Rajnán túli Brabantból származó telepesek jöttek ide, akik templomot is építettek. A hívek a reformációkor a református felekezethez csatlakoztak. 1715-től újraszervezték a plébániát, 1734-ben az egész lakosság megtért katolikusnak. 1920-tól katolikus iskolája is volt az államosításig (1948).