Mostrar 3465 resultados

1949-ben megszervezett espereskerület,
1993-tól Velencei kerület néven működött
2004-ben bekövetkezett felszámolásáig.

1949-ben megszervezett espereskerület.
1993 előtt szórványosan, 1993-2004 között már következetesen Bodajki espereskerület néven szerepelt

1856 és 1860 között megszervezett espereskerület,
amely az 1949. és 1993. évi igazgatási átalakítás után is működött.

Bizonytalan történetű espereskerület, melyről csak egy fennmaradt Protocollum-kötet ad hírt.
Az ekkor hozzátartozó plébániák többsége (Pázmánd, Velence, Nadap, Pátka, Lovasberény, [Vértes]Boglár, [Vértes]Acsa) – zöme 1791-ben már valójában a Csákvári kerület része,míg Pázmánd a Bicskei espereskerülethez tartozik.
Vitatott az a kérdés, hogy itt pusztán a csákvári kerület korai névváltozatával, vagy egy eddig nem leírt egyházigazgatási egységgel van-e dolgunk.

1786. évi névtárban már létező espereskerület.
      Az 1949. évi egyházmegyei átszervezés után is létezik,
      az 1993. évi egyházmegyei határrendezést követő átalakításkor számolják fel.

Az 1791. évi névtár szerint már létező espereskerület.
Az egyházmegyei igazgatás 1949. évi átszervezése nem érinti,
az 1993. évi egyházmegyei határrendezésig áll fenn.
Nem azonos az 1993-ban megszervezett, Szent Gellértről elnevezett espereskerülettel.

1781. évi schematismus szerint már létező esperesség.
      Nem azonos, az 1949. évi szerkezeti átalakítások során létrejött, Boldog Gizelláról elnevezett váli kerülettel

1864-1869 között megszervezett espereskerület.
Az 1949. évi igazgatási reform után is létezik,
az 1993. évi egyházmegyei határrendezést követően számolták fel.

Az 1786. évi névtárban már létező espereskerület.
Az 1949. évi átszervezés után is létezik;
az 1993. évi határrendezést követő átalakítás során szűnik meg.

Az 1786. évi névtár szerint már létező espereskerület.
Nem egyezik meg az 1949. évi átszervezéskor létesített, Máriaremetei Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Budai Alsó espereskerülettel

Az 1786. évi névtárban már létező espereskerületet 1810-től nevezik adonyinak.
Az egyházmegye belső igazgatási struktúrájának 1949. évi átszervezésekor megszűnt;
az 1993. évi egyházmegyei határrendezéskor újjászervezett,
2004-ben megszűntetett espereskerület.

Az 1993. évi egyházmegyei határrendezést követően újjászervezett espereskerület.

Az 1791. évi schematismusban már létező espereskerület.
Megszüntetése az egyházmegye igazgatásának 1949. évi átszervezésekor történt.
(Nem azonos, a szintén csákvári székhelyű 1993-2004 közt létező espereskerülettel.)

1786-ban még nem, 1791-ben már létező espereskerület.
Megszüntetése az egyházmegye belső igazgatásának 1949. évi átszervezése kapcsán történt.
1869-ig védőszentje Szent Imre; a Székesfehérvári Középső kerület megszervezésekor történik titulusváltása

1786-ban még nem, 1791-ben már létező espereskerület.
Az egyházmegye belső igazgatásának 1949. évi átszervezése után is létezett.
Megszüntetése az 1993. évi egyházmegyei határrendezés utáni szervezeti átalakításkor történt.

Budapesten született 1889. január 20-án. Apja Sík Sándor ügyvéd, anyja Winternitz Flóra, akik mindketten zsidó vallásúként születtek, de még gyermekeik születése előtt katolikus hitre tértek. Testvére volt Sík Endre, aki később a kommunizmus felé fordult, és 1945 után diplomata, majd külügyminiszter lett. A család Gödöllőn lakott, Sík Sándor ott végezte az elemi iskolát, majd onnét járt be a budapesti piarista gimnáziumba. Az 5. osztály után, 1903-ban jeletkezett a piarista rendbe, így a gimnáziumot, a Vácott töltött novíciátusi év után studensként Kecskeméten fejezte be 1906-ban. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán végreze, magyar–latin szakon. 1910-ben a középiskolai tanári oklevélen kívül doktori diplomát is szerzett. Piarista tanári működését az 1910/1911. iskolai évben Vácott kezdte meg, majd a közvetkező évtől a rend budapesti gimnáziumba kapott beosztást.

Már gimnazista korától kezdve írt verseket, egyetemi éveitől kezdve pedig az Élet című folyóirat rendszeres szerzője lett. Irodalomtörténeti és esztétikai értekezéseket, kritikákat és színműveket is írt. Első verseskötete 1910-ben jelent meg. Fontos szerepet játszott a katolikus pedagógia megújításában. 1913-ban Schütz Antallal együtt népszerű imádságoskönyvet írt a diákok számára, 1912/1913-tól pedig egyik alapítója és irányadója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatának. Az első világháború után a katolikus kulturális élet egyik meghatározó alakjává vált. Tagja lett a Szent István Akadémiának (1919), és a Kisfaludy Társaságnak (1923), elnökként vezette 1921 és 1923 között a Magyar Cserkészövetséget, amelynek később tisztelebeli társelnökévé választották. 1920 és 1930 között a Zászlónk diáklap főszerkesztője volt. Alszeghy Zsolttal és másokkal közösen magyar irodalmi és nyelvtani tankönyvsorozatot írt. 1929-ben a szegedi egyetem professzorává nevezték ki, a II. sz. magyar irodalomtörténeti tanszék élére, így Budapestről Szegedre költözött. Egyetemi előadásaiból születtek fontos irodalomtörténeti művei (Pázmány, az ember és író, 1939; Zrínyi Miklós, 1940; Esztétika, 1943). Egyetemi tanítványaival közvetlen kapcsolatot tartott. Baráti tanítványi köréhez tartozott Radnóti Miklós, Ortutay Gyula és Baróti Dezső.

Szegedet 1944 végén, közvetlenül Budapest ostroma előtt hagyta el, és már nem is tért vissza, mert a második világháború után, mint a baloldaliak által is elismert személy, új feladatokat és elismeréseket kapott. 1945-től az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke, 1946-tól Vigilia irodalmi-teológiai folyóirat főszerkesztője, majd 1947-től a piarista rend magyarországi tartományfőnöke lett. Szintén 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjává választották, 1948-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. A diktatúra egyházellenes politikáját azonban következetesen elutasította, tiltakozott az iskokák államosítása és a fakultatív hitoktatás ellen. 1950-ben – másokkal együtt – kizárták az MTA-ból. Továbbra is szerkeszthette azonban a Vigiliát, mint a diktatúra által egyedül megtűrt, nem baloldali folyóiratot. A budapesti templomokban 1945 és 1961 között tartott ádventi és nagyböjti konferencabeszédeire tömegek voltak kívácsiak. Utolsó éveiben sokat tartózkodott pihenés céljából Mátraszentimrén, majd Klotildligeten. 1963. szeptember 28-án halt meg Budapesten, a Mikszáth Kálmán téri piarista rendházban. Temetése 1963. október 4-én volt a Farkasréti temetőben, de ott sírját 1980-ban fölszámolták, és hamvait a Kerepesi temető újabb piarista sírboltjába (511/A-512/A) szállították.

Első okleveles említése 1285-ből származik. A pápai tizedjegyzék szerint plébánosa 5 dénárt fizetett.