Mostrando 3465 resultados

Alsóbölkény Szászrégen filiája, 1935-ben felszentelt kápolnával. Iratait az anyaegyház anyagában tematikusan rendezve találtuk.

Backamadaras Ákosfalva egyik leányegyháza. 1910-ben épített iskolatemploma Toroczkai Wigand Ede iskolaterveinek egyik legérdekesebb típusához tartozik. A diadalívbe illesztett ajtó hétköznapokon elzárja a szentélyt a hajótól, az így tanteremmé átrendezhető templomtér mellett pedig helyet kap a tanítói lakás is. Az iskolatemplom építtetője báró Horváth Gáborné volt.

A település középkori eredetű templomát újjáépített formában a reformáció idején lutheránussá lett hívek használják. A második világháború után a Bátos, Vajola, Dedrád helységekben letelepedő katolikusok körében sikerült megszervezni az egyháztanácsokat. Bátos központtal 1945-től működött itt lelkészség (curatia). A plébániát ideiglenesen a szász papi lak két szobájában, a templomot pedig a szász iskola legszebb osztálytermében rendezték be. 1966-ban sikerült megvásárolni egy ingatlant a plébánia részére, templomot gazdasági épületek átalakításával terveztek. Egy évig elhúzódó munkálatok után 1969-ben szentelték fel az új templomot. 1971-ben az épület mellé haranglábat költöztettek. Bátos 1970-től kapott plébániai rangot.

A vidék katolikus hitélete 1700-tól a ferences missziónak köszönhetően újjáéledt. A stefaniták két missziós központja Székelyvéckén és Szentdemeteren volt. 1723-ban a templomot a katolikusok visszaszerezték az unitáriusoktól. A jelenlegi istenházát azonban később, 1790–1791-ben gróf szárhegyi Lázár Ádám özvegye, Böjthi Terézia építtette saját költségén, a családi udvarház közvetlen szomszédságában. A késő barokk épületet a patrónus testvére, Böjthi Antal volt jezsuita pap tervezte. Az első papi lakást 1906-ban lebontották, és újat építettek helyette. 1903-ban az iskola is új épületbe költözött, amelyet 1930-ban bővítettek.

A település középkori templomát 1744-ben P. Miklósi Kapisztrán stefanita gróf Haller János gubernátor feleségének, Daniel Zsófiának a segítségével szerezte vissza a katolikus hívek számára. Ezt követően alakult meg az önálló plébánia, amelyet stefaniták is adminisztráltak. Özvegy Daniel Zsófia 1758-ban új templomtornyot építtetett, adományai mellett végrendeletileg is támogatta az egyházközséget. 1806-ban a templomot lebontották és helyébe 1808–1809-ben újat építettek gróf Haller Karolina támogatásával. Az 1880-as tűzvész pusztítása, valamint a mennyezet 1933-as beszakadása után az épületet újra helyre kellett állítani. A régi, rossz állapotban levő iskola helyett 1905-ben építettek újat. A falu egy egyházilag még el nem ismert, állítólagos Mária-jelenés helye, ahol a római katolikus Márián Rozáliának 1995-től kezdődően tíz éven át megjelent a Szűzanya.

Szentdemeter késő gótikus, középkori formájában megőrzött templomának építését Dávid László, egy korábbi építkezési fázist követően, a 15–16. század fordulójára teszi. A hitújítás után unitáriusok által használt épületet a katolikus hívek a ferences missziónak köszönhetően 1723-ban kapták vissza, amikor meg is újították azt. A 18. században a stefaniták egyik missziós központja Szentdemeteren volt, ferencesek működtek a Csáki grófok udvarában, majd a század végén a báró Hentereknél is. Szentdemeter az 1761-es egyházmegyei összeírás idején, mint ferencesek által adminisztrált plébánia az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. A későbbiekben 1923-as önállósulásáig Bordos filiája volt. Plébániaépülete 1928–1929 között épült. 1936–1937-ben új templom építését tervezték, de a hívek szegénysége és az anyagi fedezet hiánya miatt ez nem valósulhatott meg.

Magyarzsákod középkori eredetű, később kibővített temploma az unitárius felekezeté lett. 1714-ben Horváth Zsigmond és felesége Apor Borbála kápolnát építettek a katolikus hívek számára, ezt 1826-ban váltotta fel a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom. Az 1784-es alapítású plébániát 1811-ig stefaniták vezették, a 19–20. században hosszú ideig Székelyvécke adminisztrálta, 1927-ben kapott újra plébánost. Ezt követően 1935–1936-ban megépült az új plébánia, 1956-ban pedig a sekrestye.

1747-ben a szállási hívek azt követelték, hogy a véckei pap évente legalább egyszer náluk is misézzen. A mindvégig Székelyvéckéhez tartozó leányegyházközség temploma 1912-ben épült. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.

Marosugra Kerelőszentpál filiája volt és a gróf Haller család tagjainak patronátusát élvezte. Károlyi Klára, gróf Haller Gábor özvegye 1745-ben azt remélte, hogy Ugrán is sikerül visszaszerezni a templomot a katolikus hívek számára. Ez esetben Szent Erzsébet titulust kívánt volna felállítani. Addig is egy ház oratóriumában biztosította kétheti rendszerességgel a szentmisék tartását. A 18. század végén és a 19. század első negyedében a grófi család stefanita házi káplánokat tartott. A jelenlegi templom jóval később, 1942-ben épült.

A középkori plébániális település az újkorban Abosfalva filiája lett. A katolikus hívek a 18. században a hilibi Gál család házikápolnáját használták, ahol mikházi stefaniták, majd 1780-tól világi papok szolgáltak. Az 1848-ban lerombolt kastély kápolnája helyett 1862-ben külön telken hilibi Gál János épített kriptakápolnát. Mikefalva Abosfalva filiája, de mivel a plébániát Szőkefalváról látják el, a kápolna berendezési terve a szőkefalvi plébánia levéltárában őrződött meg.

Az újkori Radnót katolikus híveinek nem volt saját templomuk, ezért a gróf Bethlen család kastélykápolnájába jártak misére. Az 1764-ben megszervezett plébánia anyakönyveit 1772-től vezették. A 18. század utolsó negyedétől 1845-ig minoriták, 1845–1890 között pedig stefaniták működtek itt. A jelenlegi impozáns, Szent József titulusú templom 1897–1898 között épült. 1897-ben készült el az egyházközség iskolája is. A templom a második világháborúban, majd az 1966-os vihar idején nagyon megrongálódott. Az 1930-as és 1940-es években az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági iskolát működtetett a birtokában levő radnóti kastélyban. Az egyházközséget jelenleg Kerelőszentpálról látják el.

Egrestő középkori templomának építése a 13. század második felére tehető, jelenleg a református hívek használják. A falu katolikus hitéletének új lendületet a Tompos János és felesége, Szeredai Katalin telkén 1758-ban elkészült udvari kápolna adott. A ferences missziónak köszönhetően a hívek száma nőtt, és 1764-ben az addig Abosfalvához tartozó egyházközségnek sikerült függetlenedni. A jelenlegi 1839-ben épült templomot egy 1785-ben a Szentháromság tiszteletére felszentelt épület előzte meg.

Gyulakuta középkori, feltehetően a 14. században épült templomát a református gyülekezet használja. A 18. században gróf Lázár János táblai ülnök megtérésének köszönhetően elkezdődhetett a faluban a stefaniták működése, akik a továbbiakban, a 19. század első felében a bordosi plébánossal osztoztak a lelkipásztori feladatokon. A gróf Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnát építtetett, amelyet 1937-ben a reformátusok az elhanyagoltságra hivatkozva igényeltek. A plébános minden próbálkozása ellenére az épület református tulajdonban maradt egészen lebontásáig. A hőerőmű felépítésével a hívek száma nőtt, az 1970-es években házat vásároltak, amelyben 1977-től, a működési engedély megszerzését követően miséztek. 1983-ban új épületet vásároltak, mivel az előbbi túl szűknek bizonyult.

Kutyfalva 1848-ban Radnót filiája volt. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.

Kelementelke a 19. század elején rövid ideig Bordoshoz tartozott, majd Egrestő filiája lett, 1923-tól Szentdemeterhez tartozik. A 19. század első felében báró Henter Antal örököseinél ferences házi káplánok szolgáltak. A század második felében a báró Szentkereszti család udvarában volt kápolna, később a hívek számára kis templom épült.

Szentpál pápai tizedjegyzék által először 1332-ben jelzett középkori templomát a reformáció után a reformátusok használták. 1740-ben a firtosi kolostor főnöke, P. Fehér Ánáztáz és gróf Haller III. Gábor felesége, Károlyi Klára visszaszerezték az épületet a katolikusoknak. Ezt követően a szükséges javításokat a grófné végeztette el, alapítvánnyal gondoskodva a további fenntartásról. 1775-ben gróf Haller IV. Gábor a templomot boltozattal, toronnyal, sekrestyével, két mellékoltárral és karzattal látta el. A plébánia patrónusai a 20. századi államosításig a szentpáli Haller család tagjai voltak, akik kápolnát tartottak fenn kastélyukban is, valamint a temetőben, ahol Károlyi Klára 1744-ben építtetett fallal körülvett fogadalmi kápolnát. Ez utóbbit gróf Haller II. Lajos állította helyre az 1848-as események után.

Küküllővár a 13. században főesperesi székhely volt. Szent István tiszteletére szentelt középkori templomát a reformáció óta a református egyházközség használja. Az 1738-ban létesült újkori plébánia patrónusai a gróf Bethlen család tagjai voltak. A század második felében gróf Bethlen Miklós építtetett Nagyboldogasszony tiszteletére kápolnát, amelyben obszerváns ferencesek végezték a lelkipásztori munkát. 1903-ban gróf Haller Jenő volt a 17 filiát számláló plébánia patrónusa. 1949-ben a Haller grófok tevékenysége megszűnt, mindenüket elvették, kitelepítették őket. A katolikus hívekre, akik a grófi család alkalmazottai voltak, és a dicsőszentmártoni plébánosra nagy nyomás nehezedett, a plébános éveken át nem mert kimenni a filiába, ahol a katolikus hitélet teljesen megszűnt.

Az 1724-es sikertelen templomfoglalás után Búzásbesenyőben csak a század második felében épült kis kápolna Horváth Miklós birtokán. A Kerelőszentpálhoz tartozó leányegyház 1966 októberétől dr. Jakab Antal szentszéki tanácsos kinevezésével lett helyi lelkészség, és elkezdődött iratainak iktatása. 1967-ben a hívek adományaiból házat vásároltak, melyet plébániahivatal és lelkészi lakás céljaira alakítottak át. Az egyházközség 1968-ban önállósult. A templom az 1970-es években nyerte el mai formáját.

A település Szent Márton tiszteletére szentelt középkori temploma a hitújítás után az unitáriusoké lett. Az önálló katolikus plébánia megszűnt, és Dicsőszentmárton 1899-ig Szőkefalva filiája volt. Ebben az évben Pekri Sándor földbirtokos a papi lak és a templom helyéül szolgáló telkeket ajándékozott a közösségnek, és megépült a jelenlegi templom. Az új plébánián fellendült a hitélet: megalakult az Oltáregylet, majd később a Katolikus Népszövetség. A plébánia rendszeres lelki gondozást biztosított a helyi országos pszichiátriai intézetben dolgozó mallersdorfi ferences nővéreknek. A kórházban kápolnát rendeztek be. 1919-ben beindult a katolikus elemi iskola. 1980-ban városrendezés címén tervbe vették a régi plébániaépület lebontását. Éveken át tartó tárgyalások és huzavona után 1988 őszén el kellett hagyni a plébánia épületét. A plébánia albérletbe került, az új épület 1989 nyarán készült el.

A jelenlegi csöbi katolikus templom valószínűleg 1827-ben készült el. Az egyházközség iskolájával kapcsolatos első feljegyzés 1876-ból származik.

Bordos középkori templomát a reformáció után hosszabb ideig az unitárius közösség használta, 1781-ben kapták vissza a katolikusok. A következő években a Szentdemeteren tevékenykedő és a faluban már korábban is missziót végző ferencesek szervezték meg az önálló plébániát. Az első világi pap 1812-ben érkezett az egyházközségbe, és felépítette az új papi lakot. 1834-ben megnyílt az intézményesen szervezett iskola, amely új épületbe a 19. század végén költözött. 1852–1857 között került sor a templom újjáépítésére. Legfontosabb filiái Szentdemeter, Csöb és Gyulakuta voltak; ezek közül Szentdemeter 1923-ban önállósult.

1718-ban gróf Kornis István az unitáriusoktól visszavette és újjáépítette az abosfalvi templomot, amelynek felszentelését Mártonfi György püspök végezte. A 18. század végére a patrónusok hanyagsága miatt az épület újra romos lett, ezért 1791-ben megújították. Az iskola és a kántortanítói lak 1898-ban épült.

Az 1761-es egyházmegyei összeírás a küküllői főesperesi kerületben nyolc plébániát – Abosfalva, Erzsébetváros /örmény és magyar/, Kerelőszentpál, Küküllővár, Medgyes, Segesvár, Szőkefalva – sorol fel. Ekkor Szentdemeter és Székelyvécke az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. Az egyházmegye első nyomtatott 1782-es sematizmusa szerint a küküllői kerület 12 plébániából állt: Abosfalva, Almakerék, Egrestő, Erzsébetváros, Hosszúaszó, Küküllővár, Kiskapus, Medgyes, Radnót, Segesvár, Kerelőszentpál és Szőkefalva. 1882-ben a kerület 10, 2000-ben pedig 11 plébániát foglalt magába.

Ádámos középkori eredetű templomát az unitárius gyülekezet használja. A katolikus egyházközségnek Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnája van. 1882-ben Szőkefalva filiája volt, 1899-től Dicsőszentmártonhoz csatolták.

Magyarpéterlaka 1846-ban Jobbágytelke filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. 1968-ban sikerült állami engedéllyel megvásárolni egy épületet, amely azóta is istentiszteleti célt szolgál. Az imaház védőszentjei Szent Péter és Pál apostolok.

Kisillye 1846-ban Székelykál filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. A görög katolikusoktól, majd a görögkeletiektől bérbe vett kis templomban tartották, illetve tartják jelenleg is a misét.

A tőkési jelenlegi templomot 1902–1903 között építették egy régebbi kápolna helyén. Itt 1919–1923 között katolikus iskola is működött. A tőkési híveket ma Magyarláposról gondozzák.

Vicét 1315-ben említik először Wycze néven, majd 1332-ben a pápai tizedjegyzékben. A reformáció idején a katolikusok református hitre tértek templomukkal együtt. A vicei plébániát 1885-ben alapították, és a templom is ekkor épült.

Teke települése a 14. században jelenik meg először az írásos dokumentumokban. Mivel flamand telepítés, így temploma egy századdal korábbra tehető. A hitújítás időszakában hívei evangélikusok lettek. A plébánia létrehozását a kolozsvári jezsuita misszió kezdeményezte, amely 1760-tól volt jelen Tekén. 1776-ban főkormányszéki beavatkozással telket is szereztek plébánia és templom részére. Mai templomát 1880-ban építették. A 18–19. században a kolozs–dobokai, majd 1882-ben a marosi főesperesi kerülethez tartozott.

Széken már a 13. században német sóbányászok telepedtek le, akiknek feltételezhetően templomuk is volt, mivel Szék a pápai tizedjegyzékben is szerepel. A reformációkor a hívek előbb az unitárius majd a református felekezethez csatlakoztak. A katolikus hitélet 1714-ben indult újra a kolozsvári ferencesek missziójával. A széki önálló plébániát 1724-ben szervezték meg, temploma 1753–1795 között épült. A széki plébánia a tekeivel együtt a 18–19. században a kolozs–dobokai főesperesi kerülethez tartozott. A 19. század második felében került át a belső-szolnoki főesperesi kerülethez. A plébánia gondozását 1988-tól világi papok végzik. 1996–2009. augusztus 1. között nem volt helyben lakó papja, a környező plébániákról gondozták.

Oláhláposon a bányászat a 18. század elején indult be, a vashámort is ekkor létesítették. A plébánia alapítását 1772-ben kezdeményezték, és ferences szerzeteseket bíztak meg a hívek lelki gondozásával, a templom is ekkor épült. Az önálló plébánia 1785-ben alakult. Anyakönyvvezetése 1787-ben kezdődött.

Óradna településében már a tatárjárás előtti korszakban bánya működött. Ez templom létezését is feltételezi. A 13. században ferencesek, domonkosok és premontreiek is tevékenykedtek itt. A középkorban a bányatelepülés lakosainak fakápolnában miséztek. Óradnán a kőtemplom a reformáció után épült a reformátusok részére. A határőrség szervezésekor a reformátusok elhagyták a települést, 1764-ben Mária Terézia ezt a templomot átadta a görög katolikusoknak. A római katolikusok 1771-ben építettek kápolnát maguknak, és 1782-ben alapítottak plébániát. Az új templom 1824-ben épült a királyi kincstár támogatásával Szentháromság tiszteletére. A településről több monografikus jellegű, tudományos munka jelent meg.

Retteg települését már a 13. században említik az oklevelek, és a pápai tizedjegyzékben is szerepel. Középkori katolikus lakosai a hitújítás időszakában reformátusok lettek. A katolikus nemesi családok a 18. században házi kápolnát tartottak fenn. Mai kápolnájukat Fogarassy Mihály püspök építtette 1876-ban.

Szamosújvár 1291-ben Gerlahida, 1594-ben Újvár, 1595-ben Szamosújvár néven fordul elő az írásos emlékekben. 1410-ben létezett egy régi vár, amelynek helyén Martinuzzi Fráter György 1540-ben új várat építtetett. Innen kaphatta az Újvár nevet. Ebben a várban gótikus kápolna épült, amely később a börtön kápolnája lett. Ezt a kápolnát 1531-től ferencesek gondozták, és a híveket is ők látták el Désről. 1742-ben Dániel Tivadar telket adományozott a ferenceseknek, arra építették fel templomukat és kolostorukat 1748–1758 között. A szamosújvári önálló plébániát 1825-ben szervezték meg stefanita ferences irányítással, anyakönyvezése is ekkortól kezdődik. A kolostort és a templomot 1855-ben komoly tűzkárosulás érte, emiatt 1857-ben újjáépítették. 1878-ban két tornyot is emeltek rá. A ferencesek a plébániát és a kolostort 2001-ben adták át a Gyulafehérvári Főegyházmegyének.

Radnalajosfalva lakói német telepesek voltak a 18. században. Az Aranyosbeszterce nyugati partján lévő földrajzi területet 1896-ban csatolták Bukovinától Erdélyhez. Katolikus templomukat Majláth Gusztáv Károly püspök építtette 1900-ban, valamint a plébánia alapítása is az ő nevéhez fűződik. Alapításakor a plébániát ferencesek vezették. Ezt az egyházközséget 1913-tól egyházmegyés pap (Kapcza József) gondozta, aki 1915-ben orosz fogságba került. 1915–1922 között bukovinai német, majd erdélyi papok látták el. A második világháború végétől Óradna gondozta. Jelenleg a Jászvásári Egyházmegye papjai látják el.

Kapnikbánya bányászata ötszáz éves múlttal rendelkezik. A bányaváros két részre tagolódik: Alsókapnikra (Alsó-Handal) és Felsőkapnikra (Felső-Handal). A felsőkapniki városrészben a bányatársaság 1734-ben kezdeményezte a plébánia szervezését. A misézés ideiglenes imaházban indult, majd két előző elpusztult templom után 1800–1803 között építették Szent Borbála (a bányászok védőszentje) tiszteletére a ma is álló templomot – részben a hívek adományából és részben a kincstár hozzájárulásával. A kincstári plébánialakot az állam 1950-ben elvette, új plébánialakot 1959-ben vásároltak. Ezt 1984-ben eladták, majd ismét vettek egy újat, és ehhez 1995-ben egy új épületszárnyat építettek, amely a jelenlegi plébánia épületegyüttesét képezi. A plébániával szembeni domboldalon kálváriakápolna áll, amely a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére épült 1903-ban.

Alsókapnik városrészben 1795-ben építettek templomot, amelyet 1827-ben új templom váltott föl. Ez utóbbit közösen használták a görög katolikusokkal. 1819-ig Felsőkapnik filiája volt, ekkor önállósult, és külön papot helyeztek ide. Önálló anyakönyvezése az 1980-as évek második felében szűnt meg. Nincs külön ügyvitele, tehát külön iktatása sem. Jelenleg párhuzamosan ellátott plébánia. Kápolnájának titulusa Szent Kereszt Felmagasztalása.

Naszódon a katolikus plébánia szervezése összefüggött a román határőrség megszervezésével. A plébániát 1764-ben szervezték meg, a templom 1770-ben épült Nepomuki Szent János tiszteletére. A 19. század végén Besztercéről látták el. Egészen 1945-ig önállóan működő plébánia volt, utolsó helyben tartózkodó papja Rónay Alajos volt. 1945-től mindmáig Óradnáról látják el.

Magyarlápos említése egy 1291-ben kelt adományozási oklevélben szerepel, amelyben Lápos vidékét III. Endre Bánffy Dénesnek adományozza. A középkori katolikus templomot a reformáció idején előbb az unitáriusok, majd 1622-től a reformátusok birtokolták. A romladozó templom helyébe a 19. század közepén új templomot emeltek a reformátusok.

A katolikus hitélet újjászervezése 1752-ben kezdődött. Magyarláposra 1783-ban ferences lelkipásztor került, aki imaházban misézett, a plébánia alapítása ekkorra tehető. Templomukat 1813-ban építtette Novák Márton, az Eszterházy grófok jószágigazgatója.

Kohóvölgy katolikus hívei részére kápolnát építettek a 20. században. Jelenleg Erzsébetbánya filiája.

Mezőerked első írásos említése 1238-ból származik. A reformáció idején a középkori katolikus egyházközség lutheránus lett. A mezőerkedi kisszámú katolikusokat Mezőerkeden 1694-től egy ferences, majd 1707-től egy jezsuita pap gondozta Marosvásárhelyről. A katolikus egyház 1729-ben kapta vissza a templomot, amely 1821–re meglehetősen megrongálódott. Magánlakásban miséztek 1905-ig, majd új templomot építettek.

Középkori, Szent Kereszt tiszteletére épült templomát gótikus stílusban alakították át a 14–15. századokban. A település is a védőszentről kapta elnevezését. A templomot a reformáció alatt a reformátusok használták, majd rövid ideig az unitáriusok, aztán ismét a reformátusok. 1704-ben a labancok felégették, és 1715–re pusztán maradt. A katolikus megújhodás idején, többségüknek köszönhetően az épületet visszakapták a katolikusok, és az 1720 körül a tatár fogságból kiszabadult Torma József költségén javíttatták ki Szent István királynak felajánlva. A plébániát is ekkor állították vissza.

Dést holland és flamand telepesek alapították a 12. század közepén. 1214-ben Dees, 1236-ban Deeswar néven jelentkezik a forrásokban. Templomáról a 12. századból van tudomásunk, melyet az ágostonrendiek építettek Szűz Mária tiszteletére. Ennek a templomnak csak a tornya és a homlokzata maradt fenn. 1701-ben a rendház még használható volt, de a műemlékként őrzött tornyot 1938-ban felrobbantották. Plébániatemplomáról a pápai tizedjegyzékből értesülünk. Ennek alapjaira épült 1453–1456 között a ma is álló csúcsíves templom, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. A reformáció idejében a hívek a református felekezethez csatlakoztak.

Désen 1703-ban Lamprich Imre ferences szerzetes próbálkozott rövid ideig a katolikus hitélet újraindításával. 1712-ben P. Verner Konrad az ágostonrendi kolostor maradványaiban misézhetett. Ettől az évtől lett Dés önálló plébánia. Konrád ferences pap négy cellát, valamint egy kis kápolnát is épített a kolostorhoz. 1730–ra készült el a templom.

1234-ben Deesakna néven említik először az írott források, majd a pápai tizedjegyzékben is megjelenik. Már a tatárjárás előtt Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt. A második templom gótikus stílusban épült, mely 1618-tól a reformátusoké lett. Állapota megromlott, így a 20. század elején újat építettek. A katolikus bányászok részére 1750–1751 között építettek templomot. Désakna 1755-ben lett önálló lelkészség, és 1770-ben helyeztek ide külön plébánost. Jelenleg a dési ferencesek látják el.

Erzsébetbánya korábbi neve Oláhláposbánya volt, ahol a 18. században indult be az aranybányászat. A helységben a római katolikusok lelki gondozását az ungurfalvi görög katolikus plébánia végezte a 18. században, majd az erzsébetbányaiak 1769–1772 között templomot építettek maguknak a Szentháromság tiszteletére. A plébániát 1787-ben alapították. A templom 1814 decemberében leégett, majd a királyi kincstár hozzájárulásával új templomot építettek, amelyet a görög katolikusokkal közösen használtak 1948-ig.

Besztercét a szászok alapították a 13. század első évtizedeiben. Ferences kolostora 1260-ból ismeretes. Szintén a középkorban, a ferencesek mellett ispotályosok és domonkosok is jelen voltak Besztercén. Középkori hívei evangélikusok lettek a Szent Miklós tiszteletére épített templommal együtt.

A besztercei ferences kolostort 1724-ben kapták vissza a minoriták, akik 1893-ban a kolostort a templommal együtt eladták a görög katolikus egyháznak. Ezt a templomot 1948-ban a görög katolikusoktól államosították, és az ortodox egyház birtokába került, akik mindmáig használják.

A piarista szerzetesek 1717 augusztusában telepedtek le Besztercén, megvásárolták a domonkosok romos kolostorát és templomát, ahol két évig működtek. Mivel a domonkosok kolostora félreesett, a templom is használhatatlan volt, így a piaristák egy központibb helyet akartak. Ilyenképpen 1719-ben kapták meg a város központjában régóta üresen álló ispotályosok volt templomát és rendházát, melynek alapjaira építették a sajátjukat. A plébániát is a piaristák szervezték meg ugyanekkor. A piarista letelepedés Besztercén a város lutheránus szász lakóinak ellenszenvét váltotta ki.

1758-ban a városban tűz ütött ki, amely a rendház nagy részét is elpusztította, a templom is megrongálódott. Az új templom építéséhez szükséges pénzről Mária Terézia gondoskodott, így ma is álló templomuk és rendházuk 1780–1787 között épült, a templom védőszentje a Szentháromság. A rendház egyben iskolául is szolgált.

1848-ban Palotay József tartományfőnök bejelentette az erdélyi püspöknek, hogy a rendtagok hiánya miatt a rend nem tudja az iskolát fenntartani. A piaristák 1879 szeptemberéig látták el a plébánia vezetését, az elemi iskola igazgatását, valamint az evangélikus gimnázium katolikus növendékeinek vallási oktatását. Ekkortól folyamatosan világi papok vezetik mindmáig.

Bethlen települést 1255-ben említik oklevélben, amely a bethleni Bethlen család ősi otthona. A falu 13. században épült temploma a hitújítás ideje alatt előbb az unitáriusok, majd 1615-től a többségben lévő reformátusok tulajdona lett. A katolikus plébánia szünetelése alatt a Haller család tartott fenn kápolnát, a 17. században pedig a Mikes család. Mai templomát 1892–1893 között építették, a plébánia az első világháború után önállósult, addig Apanagyfaluból látták el.

Magyarszarvaskend 1306-ban jelentkezik először az oklevelekben Kend néven. A pápai tizedjegyzékben is szerepel. Középkori temploma a hitújítás időszakában híveivel együtt református lett. Ezt a templomot 1725-ben szerezték vissza a katolikusok, a plébánia újraalapítása és anyakönyvvezetése is ekkora tehető.

A szolnoki főesperesi kerület szerepel a pápai tizedjegyzékben (1332–1337), egyházközségeinek alapítása az egyházmegye körvonalazódásával egy időben történt. Területét több nemzet népesíti be ma is: magyarok, románok, szászok, örmények stb., de bányásztelepülései ennél sokkal összetettebb népességi és nemzetiségi képet mutatnak, ugyanis a 18–19. században Felső-Magyarország bányavidékéről, de a német és szláv nyelvterületről is számos bányaszakértő telepedett meg az Északkeleti-Kárpátok és a Keleti-Kárpátok bányavidékein.

A vallásreform idején, a 16. században több plébániája a lutheránus vagy a református felekezethez csatlakozott. A kerület belső–szolnoki elnevezés alatt az 1761-es és az 1762-es évi egyházmegyei sematizmusban tűnik fel a következő plébániákkal: Csicsókeresztúr, Kapnikbánya, Dés, Beszterce, Szamosújvár és Bálványosváralja.

Az 1782-es első nyomtatott egyházmegyei sematizmusban a kolozsi főesperességgel egyesült dobokai és belső-szolnoki kerületek (Archidiaconatus Kolosiensi cui canonice uniti sunt Districtus Dobocensis et Szolnok interior) elnevezés alatt tűnik fel, és nem önálló főesperességként. Ekkor az alábbi egyházközségek tartoztak ide: Kolozsvár, Kolozs, Bács, Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Erked, Fenes, Györgyfalva, Jegenye, Kapnik, Katona, Kide, Kajántó, Magyaregregy, Magyarlápos, Mócs, Szék, Teke, Désakna, Kolozsmonsotor és Oláhlápos. Ezek ma két főesperesi kerületbe (kolozs–dobokai és belső-szolnoki) csoportosulnak.

A belső-szolnoki főesperesi kerületet 1846-ban 14 plébánia alkotta: Szamosújvár (külön örmény és latin rítusú plébániákkal), Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Désakna, Kapnikbánya, Alsó-Kapnik, Magyarlápos, Naszód, Oláhlápos, Oláhláposbánya (Erzsébetbánya) és Óradna. A szamosújvári örmény plébános volt egyben a főesperes is. A 19. század második felében a főesperesi kerület Apanagyfalu plébániájával bővült (1866), majd Székkel, így 16 egyházközség alkotta. Széket a kolozs–dobokai főesperességből csatolták ide. A belső-szolnoki főesperesi kerületet jelenleg 15 plébánia alkotja.

A falu első okleveles említése 1269-ből ismert, ekkor Apa comes birtokát képezi. Mint egyházközség a pápai tizedjegyzékben is szerepel Szent Gellért tiszteletére épített templomával. Apafi család birtokaként a falu Bálványosváraljához tartozott. A reformáció idején a reformátusok kapják meg. A 19. században Fogarassy Mihály püspök plébániát szervezett és templomot építtetett (1867–1868) a katolikusok részére. Apanagyfalu 1866-ban helyi lelkészség volt, majd 1870-től lett önálló plébánia. Katolikus iskoláját 1883-ban alapították, majd 1948-ban államosították.

Bonchida 1263-ban jelentkezik először az oklevelekben. Románkori temploma a reformáció idején református kézre került. A Bánffy bárók katolikus ágának családi kápolnájában 1762-től ferencesek miséztek. A katolikusok 1781-ben szerveztek új plébániát, és 1801-ben építették templomukat. Bonchidát jelenleg Szamosújvárról látják el.