20304 találat látható

Az iratanyaghoz 1903-tól kezdve korabeli segédletek (iktatókönyvek) állnak rendelkezésre. Az iratok nyelve többségében latin, 1920 után igen sok esetben román. Gazdaságtörténeti szempontból az állag forrásértéke jelentős, a tökéletes irattári rend helyreállításához még további munkálatok lennének szükségesek. Az állag anyaga a megmaradt segédletek segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az állagba az uradalmi iratokból kiválogatható tisztviselői névsorokat (Status personalis inclyti Dominii episcopalis Albo Carolinensis) helyeztük el, amelyek a 19. század első feléből viszonylag folyamatosan maradtak fenn. E mellett a dobozban található a püspöki uradalom tisztviselői számára felállított un. „Penziós Intézetnek” jegyzőkönyve is. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Az állagba az uradalmi iratokból külön választott olyan kötetes anyagot helyeztünk el, amely egyes uradalmi birtokokkal kapcsolatos, sokszor évtizedekig tartó perek anyagát tartalmazzák. A kötetek többségében magyar kis részben latin nyelvűek és átnézéssel kutathatók.

Az uradalmi iratok között rendkívül sok csekély forrásértékű, azonban kortörténeti dokumentumnak számító kötelezvény, kezeslevél maradt meg. Ezeket gyűjtöttük össze ebben az állagban és helyeztük el őket időrendben. A kisméretű dokumentumok sokszor cédula jellegűek, kutatásuk csak átnézéssel lehetséges.

Ebben az állagban szintén az iratokból előkerült speciális forrásokat a „Libellus educillatoris” azaz a magyarul kocsmakönyveknek nevezett nyilvántartásokat helyeztük el időrendben. A sorozat időrendi szempontból csaknem hiánytalan, forrásértéke elsősorban helyi jellegű. Kutatása egyenkénti átnézéssel lehetséges.

A gazdasági iratok közül külön választottuk az egyes évekből fennmaradt regestrum decimarum-okat azaz dézsmalistákat. Az állag anyagában így időrendi szempontból egy csaknem hiánytalan gyűjtemény volt kialakítható, amely az uradalom ilyen jövedelmeiről ad pontos tájékoztatást. Az állag elejére egy 1671-ből származó hasonló dokumentumot helyeztünk el. Az utolsó dobozban 1858-59-ből még a tized megszűntetésére vonatkozó iratok találhatók. A listák latin és magyar nyelvűek, kutatásuk időrendben egyenkénti átnézéssel lehetséges.

Az állag gyűjteményes jellegű, amelyet az iratok között fellelt számlákból, számadásokból és különféle nyilvántartásokból állítottunk össze. Az első dobozban még a püspökség visszaállítása előtti időszakból is találunk különféle számadásokat, számlákat elismervényeket amelyek kisebb számban maradtak meg a 18. század első két harmadából. A számlák többsége az 1780-as évektől kezdve az 1848-ig terjedő időszakból származik. A későbbi évekből a már említett pusztulás miatt jóval kevesebb maradt meg. A dokumentumok forrásértéke nem jelentős, ugyanakkor kortörténeti jellege nem vitatható, ezért megőrzésük feltétlenül indokolt volt. Az anyag értelemszerűen csak egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az állagban az uradalmi úriszék fennmaradt jegyzőkönyveit helyeztük el egyszerű időrendben. A jegyzőkönyveket az iratok közül válogattuk ki. A fennmaradt dokumentumok többségében magyar nyelvűek latin részletekkel, forrásértékük uradalomtörténeti szempontból nagyon jelentős. A 19. századi jegyzőkönyvek nagy része erősen károsodott, restaurálásra várnak, ezért csak részben kutathatók.

Ebben az állagban a püspöki uradalom 18–19. századi működésével kapcsolatos iratokat gyűjtöttük össze. A rendkívül összekeveredett iratokból lényegében az eredeti uradalmi irattárat kívántuk rekonstruálni. Az első dobozban néhány 17. századi iratot és 18. századi, de dátum nélküli iratokat helyeztünk el, majd a második doboztól kezdve időrendben rendeztük a feltalálható iratanyagot. Ebben néhány irat még a püspökség visszaállítása előtti időből való. Itt helyeztük el a püspöki uradalom 1715-ből való első urbáriumát. A 18. századból az iratanyag töredékes és a fennmaradt iratok többségén sorszámos iktatás található. Az iktatott iratoknál az eredeti számsorrendet helyreállítottuk, de minden évből nem iktatott iratok is találhatók a dobozokban. Az iratok nyelve többségében latin, a 18. század végén német, a 19. században egyre inkább magyar. Az anyagban gazdasági pénzügyi számadások, kérvények, utasítások, esetenként peranyagok találhatók.

Az anyag forrásértéke rendkívül jelentős gazdaságtörténeti szempontból és eddig lényegében ismeretlen. Az iratok 1848 utáni részét a korábbitól eltérő helyen őrizték és ezen iratok nagyobb része elpusztult. A kiegyezésig már csak rendkívül kevés iratot őrzünk. Az állag utolsó dobozában 1809-ből származó uradalmi összeírásokat helyeztünk el, amelyek iktatottak, de méretüknél fogva nem tudtuk az időrendi sorozatba illeszteni.

A gyulafehérvári püspöki uradalom vezetését dokumentáló gazdaság-, társadalomtörténeti szempontból rendkívüli forrásértékű iratsorozat. A kezdeti időszakból, 1800 előttről csupán két kötet maradt meg 1777 és 1791 közötti évekből. Ezekben hetenként esetenként naponta jegyeztek be adatokat az uradalomban elvégzett munkákról. E két kötet napló jellegű, magyar nyelven íródott. 1800-tól kezdve egészen 1848-ig rovatos szabályszerű jegyzőkönyvet vezettek, amelyben az uradalom ügyében beérkező iratok iktatószámát, tárgyát és az ügyben hozott határozatokat egyaránt feljegyezték magyar nyelven. A jegyzőkönyvek hivatalos elnevezése 1844-től kezdve „Gazdasági tiszti jegyzőkönyv”. A sorozat kötetei lényegében a fennmaradt iratokhoz segédletként is használhatók 1800-tól kezdve. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy az iratok tökéletes eredeti irattári rendjét nem sikerülhetett helyreállítani, hiszen sok iratot máshová csatoltak ezért kizárólag ezen kötetek alapján kutatni nem tanácsolható.

Az egyházmegyei levéltár harmadik nagyobb egysége a gazdasági levéltár, amelynek egyik részét a püspökség uradalmi iratai képezik, 1614-től kezdődő időhatárral. A másik részét már a dualizmus korában felállított Számvevői, később Gazdasági Hivatal megmaradt iratai alkotják. Az e fondcsoportba tartozó anyagok nagyon változó forrásértékűek. A rendezésnél alapvető szempontunk volt, hogy az óriási pusztulás után minden, látszólag legcsekélyebb értékű iratot is meg kell őrizni. A tulajdonos külön óhaja volt, hogy a 20. századi, forrásérték szempontjából jelentéktelennek tűnő anyagokat is őrizzük meg. Tekintettel arra, hogy az ilyen fondok, vagy állagok mennyisége nem túl jelentős elfogadtuk azt az álláspontot, hogy néhány ilyen iratsorozat kordokumentumként megtartható. A püspökségnek Alsó-Fehér megyében kiterjedt birtokai voltak, amelyek közé tartozott például Diód, Diómál, Herepe, Kisfalud, Magyarigen, Ponor, Remete, Sárd, Tótfalud, Poklos, Pojána, Gaurány, Metesd, Felsőgáld, Bendek, Táté, Drobár, Sóspatak, Csügöd, Strása és Dálya. A fennmaradt iratok társadalomtörténeti és gazdaságtörténeti szempontból egyaránt érdekes források és eddig valószínűleg ismeretlenek.

A püspöki udvarban a kiegyezés körül felállított Számvevői Hivatal mellett 1900 után azzal együttműködő Alapítványi Hivatalt állítottak fel. Ennek közös iratait a III. 2/a. állagban találjuk. Az egyházmegyei sematizmus már az 1920-as években külön említi az Alapítványi Hivatalt, de a nagyon összekeveredett iratok közül csak 1933 után tudtuk elkülöníteni a hivatal egyértelműen saját iratait. Ezeket az iratokat időrendben helyeztük el a raktári egységekben egészen az 1970-es évekig, ameddig az Alapítványi Hivatal működése nyomon követhető. A hivatalnak két iktatókönyve maradt meg, amelyek segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutatható az iratanyag.

A Káptalani Levéltárban külön gyűjteményben helyezték el az egyes alapítványok eredeti alapítóleveleit, vagy azok másolatát. Aebben az állagban helyeztük el az alapítványokról szóló nem kötetes kimutatásokat, püspöki törzsvagyonra vonatkozó iratokat és egy hagyatékkal kapcsolatos iratanyagot is. Az iratok latin és magyar nyelvűek, egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Azokat a nyilvántartó könyveket, amelyek nem egy konkrét alapítványhoz köthetők, hanem több alapítvány közös pénzügyi nyilvántartásai, vagy egyéb gazdasági jellegű könyvek, ebben az állagban helyeztük el. Minden kötetnél közöljük annak címét és évkörét. Ezek a kötetek más állagokban lévő pénzügyi vonatkozású dokumentumokkal együtt használandók. A kötetek egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A káptalan felügyelte az Erdélyi Püspökség számára tett legkülönbözőbb alapítványok pénzügyi működését. Az egyes alapítványokról a 18. század elejétől kezdve önálló nyilvántartásokat vezettek, amelyek bekötött formában maradtak ránk a levéltárban. Az állag utolsó dobozában nem bekötött, hasonló nyilvántartások találhatók. A kötetek nyelve többségében latin, egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Ugyancsak a káptalani levéltárban őriztek meg a 18–19. századból megmaradt különböző jövedelem összeírásokat, jelentéseket részben a káptalan, részben a püspökség birtokairól. Ezeket a forrásokat a századforduló utáni rendezés során szintén egyenként sorszámozták és a már többször említett nyilvántartásban rövid tartalmukat feljegyezték. A rendezés során felmerült az a lehetőség, hogy ezeket az iratokat egyesítjük a püspöki uradalom hasonló nyilvántartásaival, amelyek például a levéltár III. 1/d. állagában találhatók. Mivel ez utóbbihoz részletes segédlet nem állt rendelkezésre, úgy véltük, hogy ez a megoldás csökkentené az anyag kutathatóságát. Ennek megfelelően egy gyűjteményes állag alakult ki, amelyben a dokumentumok nyelve latin és magyar. Az állag anyaga kizárólag a már említett darabjegyzék segítségével kutatható.

Iktatókönyv 1622–1871.

A káptalani levéltárban 1700-tól kezdve maradtak meg iratok az Alvinci Uradalomra, de a korábbi rendezés során a nem időrendbe helyezett iratokról részletes jegyzéket készítettek. Ekkor utólag megszámozták az iratokat és ehhez darabszintű segédletet készítettek a kezdetektől a 19. század közepéig. Ezt a rendet szintén nem kívántuk felbontani a rendezés során, mert az anyag kutatása a jelen formában biztosított. Ebből az is következik, hogy az iratok nincsenek kronológikus rendben és az időrend az egyes raktári egységekben folyamatosan újra kezdődik. Az anyag kutatása ennek megfelelően csakis a már korábban említett segédletekkel illetve egyenkénti átnézéssel lehetséges. Az állag végén a 20. század második feléből megmaradt, az egykori birtokra vonatkozó iratokat találunk.

Tekintettel arra, hogy a káptalan jelentős birtokokkal rendelkezett, működése során sok esetben került sor különféle vagyoni, ritkábban büntetőjogi eljárásra. A korábbi rendezések során ezeket az iratokat is külön választották és az említett segédletekben azokat tételesen feltárták. A raktári egységekben a perek anyaga nagyjából kronológikus rendben van elhelyezve, természetesen azt is figyelembe véve, hogy egy-egy per akár évtizedekig is eltarthatott. Az anyag mind gazdaság-, mind társadalomtörténeti szempontból jelentős. Az iratok nyelve többségében latin, a későbbi időszakban magyar, majd esetenként román is. Az iratanyag az utólagosan készített segédletekkel illetve átnézéssel kutatható.

Zomora Dániel nagyprépost 1940 októberében nyomtatott anyakönyvet nyitott az erdélyi székes káptalan tagjairól, amelybe a 19. század elejétől kezdve visszamenőleg feljegyezték a káptalan tagjainak nevét és személyi adatait. Az anyakönyvet az 1960-as évek közepéig vezették, további adatok már nem kerültek bele.

A káptalan anyagának korábbi rendezése során az iratok közül kiemeltek tematikailag, vagy egyéb szempontból fontosnak tartott iratokat amelyeket külön kezeltek és „vezérokmányoknak” neveztek el. Az egyes tárgyakat dossziékban helyeztek el és azokról darabszintű jegyzéket készítettek. Az előző állaghoz hasonlóan ezt is gyűjteménynek tekintettük, amelynek felbontása megnehezítette volna az anyag kutatását. Az iratok egy része valóban jelentős forrásértékű, ezért szükségesnek tartottuk, hogy a repertóriumban valamennyi dosszié rövid témamegjelölését közöljük. Az iratok a repertóriumban felsoroltak szerint, a dossziékon belül pedig egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A Káptalani Levéltár korábbi rendezése során a megmaradt levéltári anyag egy részét 1580-tól 1860-ig darabszinten külön választották és arról jegyzéket készítettek. Ezek az iratok a legkülönbözőbb témákról szólnak, esetenként nem kapcsolatosak a káptalannal, de fontos adatokat tartalmaznak a 16–19. századi Erdély történetére. Lényegében gyűjteménynek tekintendők, amelynek felbontása csak lehetetlenné tette volna az anyag kutatását, hiszen jelen formájában darabszintű segédlet áll a kutatók rendelkezésére. Az állag végére a későbbi időszakból előkerült nem iktatott iratokat, illetve a gyulafehérvári székesegyházra vonatkozó iratokat helyeztünk el.

A Gyulafehérvári Káptalan legrégibb iratainak jelentős része a Magyar Országos Levéltárba került, Erdélyben maradt részét pedig 1912-ben a Gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtárában helyezték el. Az odakerült iratok a 13. századtól a 18. század végéig terjednek és az itteni iratok szerves elődjének tekinthetők. Ebben az állagban a káptalan hivatalos működése során keletkezett 19. 20. századi iratokat helyeztük el időrendben. Az 1900 előtti anyagot a századforduló után darabszinten rendezték és a székesegyház tornyában lévő ládákban helyezték el. Ehhez az anyaghoz rendkívül részletes és pontos időrendi, név-, és tárgymutatók készültek, amelyek a ladula (láda) jelzetére utalnak. Az átrendezés során a mai raktári egységekre is feljegyeztük a régi jelzetet, hogy ennek alapján az anyag kutatható legyen. Az iratokat egyébként időrendben helyeztük el a raktári egységekben és az 1900 utáni iratok a későbbi időszakból megmaradt tárgymutatók alapján jól kutathatók. Az iratok nyelve többségében latin a 19. század végétől magyar, majd román is. Az anyag forrásértéke minden szempontból jelentős. Felhívjuk a figyelmet, hogy a káptalan működésével kapcsolatos iratok ugyanezen fond c állagában is megtalálható.

A Gyulafehérvári Káptalan rendszeres működésének legfontosabb dokumentuma az a jegyzőkönyv sorozat, amely 1759-től kezdve folyamatosan maradt meg. A káptalan tanácskozásairól 1759. május 4.-től kezdve latin nyelvű jegyzőkönyveket vezettek, amelyben a tárgyalt ügyek és a hozott határozatok szerepelnek. A jegyzőkönyvek értékét növeli, hogy bennük nagyon sok esetben a káptalanhoz érkezett iratok teljes szövege is lemásolásra került. Éppen ezért olyan iratokról is tudunk tájékozódni a kötetekben, amelyek esetleg eredetiben már nem maradtak ránk. 1861 májusától a jegyzőkönyveket magyarul vezették, bár a korábbi években is számos határozatot magyarul jegyeztek fel a jegyzőkönyvekbe. A jegyzőkönyvek sorozata 1940. március 28-án fejeződik be. Az állag legvégén néhány jegyzőkönyv nem bekötött fogalmazványát helyeztük el.

A viszonylag terjedelmesnek mondható fondot mesterségesen alakítottuk ki olyan nyilvántartásokból, összeírásokból és ahhoz tartozó iratokból, amelyeket az fog egybe, hogy az egyházmegye papságának személyi összetételére, szolgálati helyére, szentelésére, áthelyezéseire, estenként illetményeire tartalmaz adatokat. A fond a püspökség ujjászervezésétől kezdve, tartalmaz különböző dokumentumokat. A 18–19. századból a plébániák szerinti, sajnos rossz állapotban lévő kötetes nyilvántartásokat helyeztünk a raktári egységekbe. A későbbiekből a papok érettségi bizonyítványai, a hadkötelezettségről szóló okmányok, 1945 után különféle személyi lapok, az 1960-as évektől kezdve a pappá szenteléssel kapcsolatos iratok találhatók a dobozokban. A korai iratok nyelve latin, később magyar, illetve román. A 20. századi anyagok értelemszerűen csak az érvényben lévő korlátozások betartásával kutathatók.

A bérmálásokról külön nyilvántartást vezettek a püspökség visszaállítása utáni időktől kezdve. Az állag latin nyelvű kötetei ezeket a jegyzőkönyveket tartalmazzák a kiegyezésig. A jegyzőkönyvek több kötete az elmúlt évszázadokban súlyosan sérült, részben restaurálásra szorulnak, az első kötet jelenleg nem kutatható.

Az egyházmegye egyes plébániáiról kezdettől fogva küldték el a pénzügyi számadásokat, költségvetéseket és jelentéseket a püspöki hivatalba. Ezeket általában külön kezelték, így ezen iratokból alakult ki az állag anyaga. Felhívjuk arra a figyelmet, hogy ezen kívül a Püspöki Hivatal iratai között még számos olyan iktatott irat lehet, amelyek kiegészítő adatokkal szolgálnak a plébániák anyagi helyzetére. Az állag iratai kezdetben latin és magyar nyelvűek, 1919 után a formanyomtatványok magyar és román nyelvűek, esetenként német nyelvű irat is előfordul. Az állag anyaga időrend szempontjából nem folyamatos. 1935 után egy-egy olyan év anyaga található egyben, amikor átfogó vizsgálatot végeztek a plébániák pénzügyeivel kapcsolatban. Az iratok időrendben és azon belül egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Hiányzik: 2013-Def., 2014 –Def., 2015-Cop.

Hiányzik: 1822–1826, 1832–1844, 1848–1850, 1852, 1870–1895, 1901–1902, 1951, 1984.