Fondo 1 - Váci Székeskáptalan iratai

A váci egyházmegye központjának teljes kiépítése csak Szent László király idejében, a XI. század végén fejeződött be. Nyilván ekkor jött létre a váci székeskáptalan is, amelynek első oklevele említése azonban csak 1190-ből való. Hiteleshelyi kiadványait 1227-től ismerjük. A tatárjárás során, 1241-ben a káptalan épületei és tagjai is elpusztultak. A XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek szerint 12 oszlopos kanonok és 4 oltárigazgató alkotta a káptalant. Az oszmán háborúk során, 1540 és 1544 között Vác városát többször fölperzselték, ezért a káptalan Nógrád várába menekült, majd amikor 1544-ben az is török kézre került, a kanonkok szétszéledtek. Új kanonokokat nem neveztek ki, a káptalan vagyonát pedig I. Ferdinánd király a csábrági vár fenntartására rendelte.

Az oszmán hódoltság után I. Lipót király 1700-ban állította vissza káptalant. Engedélyezte hiteleshelyi működését, visszadta jogait és birtokainak egy réstét. Az első nagypréposttá Berkes Andrást váci plébánost nevezte ki. Rajta kívül a káptalannak öt kanonokja volt. Würth Ferenc éneklőkanonok 1762-ben egy újabb stallumra tett alapítványt, melyet Migazzi Kristóf püspök 1767-ben az alsóvárosi plébánossághoz kötött. Ugyanakkor Lauchas Ferenc olvasókanonok egy teológus stallumra tett alapítványt, melyhez a püspök a szemináriumi rektorságot kapcsolta. Migazzi Kristóf a püspöki javadalom terhére újabb 6 stallumot szervezett, de 1808-ben ezt a számot királyi engedéllyel négyre csökkentették. Ezzel a káptalan létszáma 12 fő lett.

A káptalan jelentősége a trianoni béke utáni években látványosan csökkent, és 1945 után szűnt meg véglegesen.