collection 03 - Eukarisztia Szolgálólányai Társasága magyarországi megbízottjának iratai

A Szentségi Jézus Szolgálóinak Kis Társaságát (Société des Servantes de Jésus au Trés Saint Sacrament, Institutum Famularum Jesu in SS. Eucharistiae Sacramento) Jeanne-Onesime Guibret (1828–1900) alapította, aki 1857 pünkösdjén a toulouse-i Notre-Dame de la Dalbade templomban szentáldozás után olyan élményben volt része, hogy életét az Oltáriszentség szolgálatára ajánlotta. Ugyanakkor, tőle függetlenül két barátnője is erre az elhatározásra jutott. Maria-Eustelle Harpain (1814–1842), az „Eukarisztia angyala” példájára úgy tervezték, hogy az Eukarisztia imádása és az engesztelés mellett külső munkát is végeznek, lehetőleg templomok körül, habitusuk nem lesz. A társaság közös életet élő belnővérekből, valamint a világban élő külnővérekből áll, akik ugyanolyan fogadalmat tesznek, végzik a kötelező imákat, rendszeresen körlevelet kapnak, részt vesznek a konferenciákon és lelkigyakorlatokon. Olyanok, akik nem tudtak vagy akartak szerzetesi fogadalmat tenni, affiliáltként csatlakozhattak. 1876-ban a Társaság megkapta az első pápai elismerést (decretum laudis), 1961-ben pedig a véglegeset. Időközben nevük az Eukarisztia Szolgálólányainak Társaságára (Congregation des Servantes de l’Eucharistie) változott.

Vaymár Gizella (1871–1950) budapesti postai tisztviselőnő 1923-ban egy lourdes-i zarándoklata során egy véletlen folytán Toulouse-ba érkezett, és onnét értesült a Társaság létéről. Annyira fölkeltette érdeklődését, hogy lelki atyja, Köhler Ferenc (1886–1962) lazarista tanácsával 1924-ben a rend tagja lett (Josepha néven). A noviciátus után visszatért Magyarországra, és közösséget gyűjtött maga köré, akik lakásán (Ferenciek tere) gyűltek össze. 1925-ben megkapták az esztergomi érsek jóváhagyását is.

1927-ben öt nővér elhatározta, hogy közös életet kezd. Ezért 1928-ban létrehozták a Szent József Hospitium Egyesületet azzal a céllal, hogy a „szerény körülmények [között] levő úrinők hosszabb vagy rövidebb ideig pihenhetnek”, illetve „az önmagukkal meghasonlott egyének lelki és testi ápolásban részesüljenek”. Az Egyesület tulajdonképpen a Társaság „fedőintézménye” volt, hogy az „működését zavartalanul folytathassa és azért mégis titkos szerzetességét megőrizze”, mert annak „sajátságához a Sacrum Sacramentum példájára bizonyos elrejtettség, a titkosság is hozzátartozik”. A Szent József Hospitium kezdőbetűi megegyeztek a Societas Jesu Hostia (Jézus Oltáriszentség Társaság) név kezdőbetűivel. A tagok adományaiból és hitelből az Egyesület megvásárolt egy villát Klotildligeten (Béla király útja 72. később 96.). A hospitium 1929 nyarán nyílt meg, és benne nyilvános kápolnát is berendeztek. 1933–1937 között egy másik hospitiumot is nyitottak Fonyód-Bélatelepen, egy bérelt villában, 1936–1946 között pedig egy harmadikat a Kossuth Lajos utcában (1.sz. I. emelet) idősebb, egyedülálló hölgyek végleges befogadására. (Utóbbiba költözött 1947-ben az Új Ember szerkesztősége.)

A Szent József Hospitium Egyesületet 1950. jan. 6-án a belügyminiszter, mint fölöslegeset feloszlatta, és július 14-én vagyonát Pest Megyei Tanács vette át (jelenleg az IRMÁK Nonprofit Kft. Idősek Otthona működik benne). Ezzel végképp ellehetetlenült a rendi közösség működése, amelyhez akkor 13 belnővér, 38 külnővér és 11 affiliált tartozott. A Klotildligeten maradt belnővéreket aug. 1-én Zircre deportálták, majd mindenki visszatért családjához. A rend akkori elöljárója, Lingauer Erzsébet (aki noviciátusát szintén Franciaországban végezte) 1973-ban hunyt el. A rendszerváltozáskor a közösségnek már csak két tagja élt, Szmodics Irén Bernarda halálával (1995), pedig már csak egy, Maróthy Erzsébet Lucia.

Maróthy Erzsébet Lucia (1924–2017) négy polgárit végzett, és kendergyári tisztviselőként dolgozott, mielőtt 1949-ben Klotildligeten belépett a Társaságba. Miután hazatért Szegedre, 1949/1950-ben könyvelő tanfolyamot (majd 1963-ban esti közgazdasági technikumot) végzett. A Szent József Hospitium és a társaság államosítása, felszámolása után vállalati könyvelőként dolgozott Szegeden, utoljára a Vízműnél, ahonnét 1972-ben rokkantsági nyugállományba vonult. Ezután a szeged-petőfitelepi plébánia sekrestyéseként, végül pedig a püspöki palota portásaként működött. A rendszerváltás után ő lett a rend magyarországi megbízottja. A franciaországi elöljárókkal levelezés és alkalmi látogatások útján, tolmácsok segítségével tartotta a kapcsolatot, mert maga nem tudott franciául. A klotildligeti ingatlanért a Társaság 1997-ben 25 millió forint kárpótlást kapott, amelyet Maróthy Erzsébet a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Krízishelyzetmegoldó Szeretetotthon bővítésére ajánlott föl.